Aktív és kissé elfeledett Született feleségek

Született feleségek
A sorozat egyik plakátja
Vágólapra másolva!
A Született feleségek 2012-ben ért véget, azóta csak hellyel-közzel hallhattunk az abban szereplő színésznőkről, holott akkortájt mindennapos vendégek voltak a nappalinkban és a sajtóban egyaránt. Kíváncsi, min dolgozik Eva Longoria, vagy hol szerepelt legutóbb Teri Hatcher? Cikkünkből minden kiderül.
Vágólapra másolva!

Itthon is kedvelt sorozat volt annak idején a Született feleségek, amely a sikerét a fordulatos cselekményszövés mellett valószínűleg nagyban köszönheti a karakteres szereplőgárdának is. A Lila akác köz háziasszonyai azóta nem kerültek annyira a rivaldafénybe, akadtak azonban említésre méltó munkáik a Született feleségek után is. Lássuk!

Egy hangulatos promókép a Született feleségekhez Forrás: ABC

Eva Longoria

Eva Longoria a Született feleségek után egy Gabrielle Solishoz eléggé hasonló karaktert vitt a Mother Up! című sorozatban is:

egy valaha sikeres nőt játszott, aki megtapasztalta a csillogást,

és kertvárosi anyukaként sem hajlandó elengedni az azzal járó dolgokat. A különbség csak annyi, hogy a Mother Up! egy rajzfilmsorozat volt, Longoria csak a hangját kölcsönözte a főszereplőnek:

2013-ban a Simpson család-ban is kapott egy vendégszerepet, majd a Brooklyn 99: Nem százas körzet több epizódjában is láthattuk.

Jelenleg a Telenovela című sorozatot készíti elő,

amelyet mi is ajánlottunk már ebben az összeállításban: itt egy népszerű telenovella sztárját fogja játszani, miközben a széria azt mutatja be, miként készül egy ilyen műfajú produkció.

Eva Longoria és Jose Antonio Baston Forrás: AFP/Michael Stewart

Második férjétől, Tony Parkertől már 2011-ben elvált, azóta több férfi oldalán megfordult, jelenlegi párja Jose Antonio Baston, a legnagyobb latin-amerikai médiacég, a Televisa elnöke.

Teri Hatcher

Susan Mayer egykori alakítójának, Teri Hatchernek 2012-ben volt még két képernyős munkája, a Jane by Design-ban négy epizódban láthattuk, és a Halálosan komolytalan című sorozatban is vendégszerepelt. Jelenleg

épp a Sundown utómunkálatai zajlanak, ahol a színésznő egy anyukát játszik

– a közbenső időben viszont csak a hangját hallhattuk különböző produkciókban, például a Repcsik-ben vagy a Jake és Sohaország kalózai-ban.

Tavaly volt ötvenéves Forrás: AFP/Mark Davis

Tavaly volt ötvenéves, elképzelhető, hogy némileg lecsillapodott, hiszen korábban zűrös magánéletéről mostanában keveset hallani.

Két férje volt, emellett Richard Dean Andersonnal, Michael Boltonnal és Ryan Seacresttel is járt,

pletykaszinten George Clooneyval is összehozták – úgy tűnik, a biztos pont az életében a lánya, az idén tizennyolc éves Emerson Tenney.

Felicity Huffman

A Született feleségek-ben Lynette Scavót játszó Felicity Huffman – Hatcherrel ellentétben – éppen a rendezett családi életéről ismert,

1997 óta William H. Macy felesége,

bemutattuk őket összeállításunkban is, amely a stabil párkapcsolatban élő sztárokat listázta.

Felicity Huffman és William H. Macy a 2014-es Emmy-gálán Forrás: AFP/Frederic J Brown

A Született feleségek után Huffmant olyan filmekben láthattuk, mint a Sodródva vagy a Bármi áron, majd megkapta az American Crime című sorozat egyik főszerepét, amiért idén Emmy-díjra is jelölték: egy olyan anyát játszik, akinek a fiát brutálisan meggyilkolták egy betöréses rablás során.

Marcia Cross

Bree Van De Kamp, vagyis Marcia Cross két évig pihent a Született feleségek után, és azóta sem robbantotta fel a tévé- és filmipart.

Volt egy sikertelen pilotja Fatrick címmel, majd a Különleges ügyosztály egyik epizódjában is szerepelt,

miközben narrátori feladatot is vállalt. Az ő utóéletével már külön foglalkoztunk korábban, itt olvashat bővebben arról, hogy mi történt mostanában a színésznővel.

Egyelőre nincs komolyabb tévés munkája Forrás: AFP/Jason Merritt

Nicollette Sheridan

Nicollette Sheridan az első öt évadban játszott komolyabb szerepet, 2009-ig vitte Edie karakterét. Ezután be is perelte a Született feleségek-et készítő Marc Cherryt és az ABC Televisiont, de több ítélet és fellebbezés után a kaliforniai legfelsőbb bíróság végül az alperesek javára döntött 2012-ben – Sheridan ezután már hiába próbálta megújítani a pert, nem járt sikerrel.

Sikertelenül perelte az alkotókat Forrás: AFP/Jason Kempin

A Született feleségek után a producerek és tévétársaságok sem kapkodtak érte,

2012 óta csupán a The Christmas Spirit című tévéfilmben és a Let’s Kill Ward’s Wife-ban láthattuk

– előbbinek viszont társírója és executive producere is volt.

Vanessa Williams

Edie után többek között Katherine és Angie is megfordult a Lila akác közben, de talán az utolsó két évadban látott Renee illett legjobban az ottani miliőbe – így az őt alakító Vanessa Williams a hatodik, és egyben utolsó „feleség” az összeállításunkban. Július óta egyébként idézőjel nélkül is ráaggatható a címke, akkor ment hozzá egy már visszavonult könyvelőhöz, Jim Skriphez.

A színésznő nem panaszkodhat,

a Született feleségek után komoly munkát kapott a Park sugárút 666-ban

– más kérdés, hogy a sorozat csak egy évadot ért meg –, de vendégszerepelt például a The Mindy Project-ben és a Luxusdoki-ban is, legutóbb pedig a Fantasy Life című tévéfilmet fejezte be – emellett pedig az ismert reklámsorozatban ő adja a hangját a barna M&M’s-nek.