Nem vagyok olyan rossz fej - magyar sztárok és a Facebook

Kasza Tibi
Vágólapra másolva!
Műsorvezetőket, színészeket, reality szereplőket és tehetségkutatós énekeseket is követhetünk a közösségi oldalakon, szinte kivétel nélkül minden tévés arcnak van saját profilja. Pár tízezer követőt nem olyan nehéz manapság összeszedni, de néhányuk igazán kimagasló követőszámmal büszkélkedhet. A lista élén Kasza Tibi áll, de Caramel és Rúzsa Magdi rajongói oldala is népszerű – 300 ezer fölötti számokkal. Hogy lesznek több százezres táborok a közösségi oldalakon, és mivel lehet fenntartani az érdeklődésüket? Többek közt ezekre a kérdésekre kerestük a választ a három hírességgel.
Vágólapra másolva!

Kasza Tibinek jelenleg közel 463 ezer követője van, nagyjából másfél éve kezdett igazán felpörögni rajongói oldala. "A weboldalam rendszergazdája csinálta meg a rajongói oldalam és ő noszogatott, hogy foglalkozzak vele. Szörnyen idegesített, mondtam neki, hagyjál már ezzel a hülyeséggel, van nekem elég bajom. Még mindig emlékszem az első posztomra, tök béna volt, egy medence szélén könyököltem és dinnyét ettem. Záporoztak rá a lájkok, hiszen akkorra már 5 ezer ember ott volt és várt rám, csak nem foglalkoztam velük. Ott bekattant valami nálam, ami azóta is tart"- mesélte az Origónak.

A közösségi oldal fellendülése a Morning Show-nak és a TV2-n futó saját talkshow-jának, a Kasza Show-nak volt köszönhető. "Ezekben a műsorokban meg tudtam mutatni, hogy nem is vagyok én olyan szar fej, sokkal lazább arcomat kezdték el látni.

így a Facebookomon is, aki odatéved, tudja, hogy ott lehet egy jót röhögni. Szándékosan kerülöm a szörnyűségek megosztását az oldalamon, azt rájuk öntik máshol. Ennek köszönhetem az. hogy bár 2013. december 24-én 100 ezren voltunk, mára 463 ezer ember követ engem."

A szórakozás miatt csatlakoznak

Kasza állítja, hogy soha nem fizetett Facebook-reklámért, nem duzzasztotta mesterséges módon a táborát. "Hatalmas számokat produkál az oldalam egy-egy poszt elérésében, abszolút általános hogy a posztjaim 500 ezer és 1 millió ember között érik el a követőket, de volt már példa 2 millió 500 ezer reach-re is. Azt gondolom, hogy meg kell találni a saját hangodat, minél közvetlenebb vagy, annál fogyaszthatóbb - és persze legyen véleményed a dolgokról" - állítja.

Másodállásként tekint a Facebookra, napi négy-hat órát tölt azzal, hogy tartalmat állít elő a követőinek. Folyamatosan követi, hogy mik a trendek a világban. "Magyarországon én kezdtem el nagyon felpörgetni a szerkesztett, vágott videós tartalmakat, és én voltam az első, aki megnyomta az élőközvetítés gombot a Facebook Mentions alkalmazásban, úgy hogy fogalmam sem volt mi fog történni. Elképesztő dolog, egy gombnyomással élő adásba kerülsz a követőiddel, akik kérdezhetnek, beleszólhatnak az akcióba. Ma már napi minimum kétszer jelentkezek be élőben, és sztárokat is kapcsolok telefonon."

A közösségi oldalon is szórakoztatni akarja a közönséget Forrás: Kasza Tibi / Facebook

Az élő videós bejelentkezések utána visszanézhetőek az oldalán és 40-50 ezer ember még megnézi őket, állítja. "A csúcsot persze a vágott humoros rövid videók tartják, itt 100-200 ezres megtekintésekkel büszkélkedhetem egy nap alatt, amiért egy kisebb tévécsatorna a fél karját odaadná. Az élőzés 'mélyvíz csak úszóknak', itt a rajongók keményeket bekérdeznek, csak akkor érdemes csinálni, ha csípőből tudsz tüzelni és mindenre van válaszod. Nekem pedig hála Istennek van." Marketinggel is foglalkozik: a jelentős online nézettség miatt megjelentek a komoly reklámozók is.

Több órát foglalkozik az oldallal naponta

"Komolyan veszem, amit csinálok, játéknak kell tűnjön, de valójában nem az, ez komoly hat-nyolc órás munka. Szórakoztatni akarok, elvonni a közönségem figyelmét a napi gondokról, ha húsz perc nevetést adtam minden napban, már megérte. Tegnap találkoztam egy kislánnyal, akinek a szülei elmondták, hogy a súlyos balesete után az én videóimat nézte a kórházban, és a napi jókedv rengeteget segített neki a felépülésben, fantasztikus volt ezt hallani" - magyarázta.

Jókedvet sugall, nevetettni akar posztjaival Forrás: Kasza Tibi / Facebook

Szerinte egy önálló világot menedzsel, melynek tagjait ő is ugyanígy értékeli. „ A televíziózást az online tartalom fogja felváltani, és pár éven belül ezek a nagy oldalak ugyanolyan tömegeket érnek majd el, mint ma a tévé vagy a rádió, ez Amerikában már így van és így lesz nálunk is" - véli.

Rúzsa Magdi is rendszeresen posztol

Rúzsa Magdit közel 302 ezren követik Facebook oldalán, néhány éve kezdett el tudatosan foglalkozni az online közösséggel. "Egy megbeszélésen jött szóba, hogy nekem is kellene egy hivatalos profilt létrehozni, amihez eleinte nem volt kedvem, majd végül beláttam, hogy szükség van rá. Pár éve tudatosan foglalkozom vele, figyelem, hogy hány követőm van és néhány naponta tartalmat is megosztok" - mesélte az Origónak.

Bejelentkezik néha egy-egy friss fotóval Forrás: Rúzsa Magdolna

"Egy nyár alatt hihetetlen mennyiségben csatlakoztak az oldalamhoz.

Nyilván, akik ott voltak, később megkeresték magukat a fényképen, kíváncsiak voltak, hogy látszódnak-e, aztán visszajártak. Azóta már inkább az új látványunkról készült fotókat teszem ki az üzenőfalra illetve minden fellépés után készülnek a rajongókkal közös képek, amiket maguk is megoszthatnak az oldalon."

Minden alkalommal készül közös fotó Forrás: Rúzsa Magdolna / Facebook

Ezzel indult el a lavina, tudatosan csak ekkortól figyelte, hogy mi zajlik a közösségi oldalon. A mai napig ő szerkeszti, nem adja ki a kezemből a levelek megválaszolását sem. "Főleg szakmai dolgokat posztolok, magáncélra nem igazán használom. Néha megosztok olyan képeket, amiket szeretek, vagy ha ráakadok egy jó könyvre, akkor megmutatom a követőimnek, de jellemzően koncertekről és zenéről szólnak a posztok."

"Nagyon örülök annak, hogy aktívak a látogatók, ha kiteszek valamit, akkor sokan hozzászólnak, megosztják, beindul a kommunikáció. Sokat beszélgetek velük, mert fontosnak tartom, hogy érezzék, tényleg velem találkozhatnak itt, nem egy admin rejtőzik a profilképem mögött."

Caramel nem túl aktív, de sokan figyelik

Az egykori megasztáros szintén nagy rajongói táborral rendelkezik Facebook-oldalán, ez azonban nem annak köszönhető, hogy rendszeresen kitesz valamit az üzenőfalra. Úgy véli, sok év munkája van abban, hogy ilyen sokan követik az oldalát, azaz sokat kellett bizonyítania énekesként azért, hogy ennyien kedveljék és kíváncsiak legyenek rá.

"Nem vagyok túlságosan aktív Facebookon, előfordul, hogy napokig nem osztok meg semmit, bennem nincs szereplési kényszer. Ha van mondanivalóm, akkor megszólalok, de egyébként nem fárasztom a rajongóimat. Nem vagyok lájkvadász típus, nem igazán foglalkozom azzal, hogy minél több követőm legyen."

Néha családi fotókat is megmutat Forrás: Caramel

Nem rak fel naponta friss képeket, neki nem fontos a tábor duzzasztása. "Sikerhajhászásnak érzem, mikor valaki nagyon nyomja magát a közösségi oldalakon, én nem gondolom, hogy erre szükségem lenne. Nem zárkózom el attól, hogy megmutassam az életem a rajongóknak, de kell lennie egy határnak. Mikor megszületett a kislányom, akkor természetesen közzé tettem a nagy örömhírt, és mivel a hétvégén volt az esküvőm, a napokban biztosan arról is teszek ki fényképet – de azt, hogy mit reggeliztem, vagy hova megyek pihenni, nem kötöm senki orrára" - részletezte.

Úgy gondolja, ha az ember őszintén, lelkesen dolgozik a maga területén, akkor megtalálják őt az online térben is, nem kell ehhez külön erőfeszítéseket tenni. Sok lenne belőle, ha minden nap jelentkezne valami aprósággal.

Felénekelt egy új dalt- megosztotta a hírt az oldalán Forrás: Caramel

"Ha minden kis momentumot megosztanék, elveszne a dolgok értéke. Néha még így is nehezemre esik kitenni egy-egy posztot, a személyes kontaktust sokkal többre értékelem. Ha megrekedne a követőim száma itt, 374 ezernél, az sem lenne probléma" - mesélte.