A levegőben szakadt le a repülője teteje, túlélte

Josh Gates régész a Travel Channel új műsorában 12 titok után kutat
Vágólapra másolva!
Josh Gates régész több mint 90 országban járt, gyakorlott búvár és fotós, vett már részt a Földöközi-tenger mélyén folyó feltárásokban, bejárta az afrikai sivatagokat és az Antarktisz jégmezőit, megmászta a Kilimandzsárót és az Aconcaguát, az amerikai kontinens legmagasabb csúcsát. Nemrég a híres kutatókat tömörítő Explorers Club is felvette tagjai közé. A Travel Channel szeptember 10-től adja az Expedíció az Ismeretlenbe című műsorát, ennek apropóján kérdeztük.
Vágólapra másolva!

Mit kell tenni, hogy ilyen jó melója, kalandos-utazós munkája legyen az embernek?

Jókor kell jó helyen lenni, és még kell pluszban is egy kis szerencse. Néhány éve beajánlott valaki egy rádiós műsorba, hogy beszéljek az utazásaimról, aztán több tévécsatorna, köztük a CNN is felkért a műsoraihoz, most pedig a Travel Channelnek forgatom az Expedíció az Ismeretlenbe második évadát. Az sem mellékes persze, hogy tudják rólam: a leggusztustalanabb kajákat is megeszem, ha kell, és nem félek az ijesztő helyektől.

Josh Gates régész a Travel Channel új műsorában 12 titok után kutat Forrás: Travel Channel

Új sorozatának mely része sikerült legjobban? Miért?

A második évadban Mongóliába is elmentünk, ahol egy olyan szent hegyet látogathattunk meg, ahova turistákat, „hétköznapi" látogatókat nem engednek. Itt kutattunk Dzsingisz Kán sírja után. Bár ő irányította a történelem legnagyobb birodalmát, fogalmunk sincs, hol van eltemetve.
A másik nagyon izgalmas utam a madeirai volt, Kolumbusz életének egyes epizódjait akartuk felderíteni. A Santa Maria elveszett, és Kolumbusz élete és utazásai is rejtélyekben bővelkednek. Ezeknek jártunk utána.

Milyen tanuló volt történelemből általánosban?

Egy ideig nem túl jó. Aztán a gimiben volt egy tanár, aki életet vitt a történelembe, és akkor rájöttem, hogy izgalmas is tud ez lenni. Az ókori Róma volt a kedvencem. Mindent kitaláltak, mindenük megvolt, aztán szinte mindent elvesztettek. Tanulhatunk abból, amit elértek, de arról, is, hogy milyen múlandóak a dolgok.

Mindig legyen A, B és C terved, és viselj napszemüveget - javasolja viccesen Forrás: Travel Channel

És melyik a kedvenc kontinense vagy országa?

Thaiföld. Jó meleg van, remek az étel, csodás és egzotikus templomok és rendkívül vendégszerető emberek. Lehet ezt nem imádni?

Volt életveszélyben utazásai során?

A sok és kalandos utazás nem veszélytelen. Pár éve egy kis géppel repültem, amikor annak a levegőben leszakadt a teteje. Amikor repülsz, és egyszerre nincs semmi a fejed felett – nem jó jel. De ezt csak Önöknek mondom el, az angol nyelvű lapoknak mindig azt nyilatkozom, hogy soha, sehol – ugyanis azokat anyukám is olvassa!

A Nazca-vonalaknál is járt, a jeleket-utakat ufókkal is szokták magyarázni. Hisz abban, hogy idegenek látogatták a Földet?

Abban hiszek, hogy nem vagyunk egyedül a Világegyetemben. De azt nem hiszem, hogy idegen lények valaha jártak volna a Földön. Megtették volna azt a hosszú utat, és nem ugrottak be az In n' Out Burger Bisztróba egy duplán dupla sajtos állati burgerre?

A Ghost Huntersben is láttuk: hisz a szellemvilágban? Volt kísértetes élménye?

Nekem nem, de meggyőzhető szkeptikus vagyok. Az amerikaiak hetvenöt százaléka hisz valamiféle halálon túli életben. Ennyien tévednek? Lehet, de lehet, hogy nem. De mindig szívesen hallgatom a nézeteiket, tapasztalataikat.

Mindent megkóstol és kipróbál, nem szívbajos Forrás: Travel Channel

Járt Magyarországon, tud valamit rólunk?

Még nem voltam ott, de azt hallottam, hogy remek fűszerezésű ételeik vannak, így egyszer szívesen elmennék oda is. Most épp Tibet, Sri Lanka és a Maldív-szigetek izgat nagyon.