Áll a bál a nagymellű nőkkel népszerűsködő Hooters egyenruhája miatt

2015.09.23. 08:51

Több néző úgy vélte, nem kellett volna ráadni a Hooters egyenruháját egy négyéves kislányra, a brit médiahatóság el is marasztalta a Channel 5-ot.  

Tizenegy panasz érkezett a brit médiahatósághoz, az Ofcomhoz a Channel 5 dokumentumfilmje, a Blinging Up Baby miatt, amely szépségversenyeken részt vevő gyerekeket mutat be. A nézőknek túl sok volt, hogy az egyik szereplőt, egy négyéves kislányt, a Hooters pincérnőjének öltöztette be az anyja,  miközben az étteremlánc kifejezetten hangsúlyozza alkalmazottai nőiességét, tulajdonképpen óriási mellekkel csábítja be a férfiakat egy jó ebédre vagy vacsorára. 

Tipikus pincérnők a Hootersben

Forrás: Hooters

A kislány ehhez illő táncot is lejtett, amivel az Ofcom szerint is sérült a méltósága. A médiahatóság úgy véli, a panaszok jogosak voltak, és a Channel 5 valóban megsértette a 18 év alattiak képernyős bemutatására vonatkozó szabályozást az alábbi részlettel: 

A csatorna azzal védekezett, hogy minden olyan esetben kikérte egy pszichológus véleményét, amikor egy újabb gyereket vett fel a szereplők közé – az általuk megkérdezett szakértőnek pedig nem volt kifogása az ominózus jelenet ellen. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK