Halálos iramban érkezik az új Szupercsapat

A szupercsapat
Vágólapra másolva!
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a tévéiparban elfogytak az ötletek: most éppen A szupercsapat című klasszikus sorozatot porolják le, a Halálos iramban-filmek atyja is benne van.
Vágólapra másolva!

A 20th Century Fox Television a Halálos iramban-filmek író-producerével, Chris Morgannel társult, hogy új löketet adjon az eredetileg 1983 és 1987 között futott A szupercsapat-nak.

Ha valaki nem emlékezne, a történet középpontjában egy igazságtalanul elítélt, így a katonai rendőrség elől állandóan bujkáló kommandós csoport állt, amelynek azonban mindig volt ideje arra, hogy segítsen egy bajbajutottnak, érvényesítse az igazságot.

Az eredeti Szupercsapat Forrás: A-Team Online

Hannibal ezredes, Rosszfiú, Szépfiú és Murdock kalandjai a filmeseket már korábban megihlették,

2010-ben készült már A szupercsapatból egy filmváltozat,

amely azonban kevéssé volt emlékezetes. Abban a projektben még az eredeti producer, Stephen J. Cannell is közreműködött, ő viszont 2010-ben meghalt, a mostani vállalkozáshoz így a lánya, Tawnia McKinernan adta a nevét. A forgatókönyvet Albert Kim (Nikita, Az Álmosvölgy legendája) jegyzi.

A Szupercsapat-ról két éve, a széria 30. évfordulójának alkalmából gyűjtöttünk össze pár érdekességet, ezt itt találja.