Bakival indult a Sztárban sztár, egy versenyző már kiesett

Csobot Adél, mint a Zanzibár énekesnője
Vágólapra másolva!
Till Attila nagy lelkesen felkonferálta Csobot Adélt, majd mire korrigálta volna magát, már be is játszották Janza Kata kisfilmjét. Ezzel indult a TV2 nagy őszi show-ja, amely épp olyan, mint a korábbiak voltak: a hangokkal néha baj van, de lehet nevetni és szörnyülködni rajta.
Vágólapra másolva!

Az előző évad nézettségi sikert hozott, így a TV2 idén is bevállalta a Sztárban sztárt, noha nem olcsó formátum, és rengeteg melót is jelent a fellépőknek, sminkeseknek, fodrászoknak, stylistoknak, tánc- és énektanároknak. Janza Kata kezdett, Bergendy Istvánt kellett alakítania, Havas és Liptai döbbent arca egy tanulmány volt, Majka és Bereczki legalább látszólag élvezte a produkciót. A hang nem volt az igazi, de a maszkmesterek remek munkát végeztek.

Felismeri Janza Katát? Pedig ő az Forrás: TV2

Csobot Adél jobban járt, neki Terecskei Rita jutott, de hangban nem tudta utánozni, Claudia közben olyan szigorúan nézett, mint egy tanítónő az órán szertelenkedő kisgyerekre. 30 pontot gereblyézett össze, mint az első versenyző.

Csobot Adél, mint a Zanzibár énekesnője Forrás: TV2

Meghan Trainor szerepében szürreális és riasztó volt a hajában virágokkal, rózsaszín kardigánban érkező, így hamisítatlan transzvesztitának ható Gáspár Laci, de pont az ilyen pillanatokért szeretik a tévézők ezt a show-t.

A Nyári lányokat az RTL-en, az X-Faktor alatt Summer Sistersként futtatták, talán abban bízva, hogy nemzetközi karriert futnak be. A TV2-re kerülve visszakapták régi nevüket, a Modern Talking nem jelentett nagy kihívást nekik, bár amikor a duó nagy sikereit aratta, a Nyári lányok még talán nem is éltek. 30 pontot szereztek a négy zsűritagtól, négy előadás után Gáspár Laci vezetett.

Rémálmainkban se jöjjön elő Gáspár Laci! Forrás: TV2

Csonka Bandi úgy nézett ki, mint saját öregapja, amikor Balázs Palit kellett előadnia, 33 pontot zsebelt be. Bereczki korábban sem volt szívbajos, amikor a kritikára került a sor, de most nem Csonkának, hanem az eredeti előadónak szólt be. „A hangot nem tudom értékelni, mert Balázs Palit soha nem hallottuk élőben” – mondta, utalván arra, hogy sok haknisztár nem retten vissza a playbacktől.

Csonka Pici, mint saját nagyapja Forrás: TV2

Wolf Katit nagyon szerethetik a műsor szerkesztői, mert Oroszlán Szonját kellett utánoznia: hasonló az alkatuk, az arcuk, orruk, úgyhogy nem kellett jelentős átalakulás. Havas azt hitte, Hollywoodban van egy klipfelvételen, leosztotta az este első tízesét, Claudia szerint lemezminőségben énekelt Wolf Kati, 38 ponttal nem kellett nagyon izgulnia.

Baby Zalatnay Gabi Cini Forrás: tv2

Picit később kiderült, hogy a szerkesztők nemcsak Wolf Katival voltak kegyesek, hanem versenyelőnybe hozták Baby Gabit is: nem elég, hogy Zalatnay Cinit kapta feladatnak, akit mindenki ismer és felismer ebben az országban (nem úgy, mint Meghan Trainort), még abba is belementek, hogy a Nem vagyok én apáca előadója is a színpadra penderüljön, és együtt énekeljen a versenyzővel. Varga Győző Elvise felejthető volt, Liptai azért adott neki nyolcast, mert „közel laknak egymáshoz”. Éljen a szakmaiság!

Tóth "Bruno Mars" Gabi Forrás: TV2

Tóth Gabi a show egyik kiemelt sztárja,

a TV2 már a nőket felvonultató plakátokon is őt tette középre, nagyobb méretben. Nem kétséges, hogy színpadra termett, megint energiabomba volt, de Majka azért osztotta, mondván, nem Bruno Mars előadását látta vissza, hanem Tóth Gabit. Havasnak sem tetszett, pedig ő önmagához képest pozitív volt korábban, szokatlan jóindulattal elemezgette a látottakat. Ennek ellenére nyolcat adott flegmán, a volt megasztáros 33-mal zárt.

Cipőt kellett alakítania Peter Srámeknek, aki a Republic munkásságával ugyan nem volt tisztában, de a Repül a bálnát ő is ismerte. Rácz Gergő Anastaciát kapta, vele együtt pedig egy kemény feladatot, hiszen ebben a műsorban férfinak nőt alakítani (vagy fordítva) mindig nagyobb kihívás. 31 pontot osztottak neki, ez középmezőny.

Peter Srámek, mint Cipő Forrás: TV2

Bebe pályafutását nem nagyon követtük eddig, de eztán sem fogjuk, ugyanis olyan szinten adta elő a Kiss együttes Crazy Nights című dalát, hogy egy külvárosi karaokebárban sem állta volna meg a helyét, erőtlen volt, fél oktávot énekelt ki. Minden magas hang helyett lefelé ment, és ezt Majka is észrevette, pedig ő sem egy Pavarotti. Tilla azzal mentegette, hogy „be volt gyógyszerezve”, de így sem lesz büszke erre az előadásra.

Bebe hangszálgyulladással küzd, ezért lehetett igen gyenge Forrás: TV2

Csobot Adél szerény 1 százalékot kapirgált össze a nézőktől, Janza Kata pedig hármat, Wolf Kati és Csonka András viszont 12 százalékkal élre került a tévézők voksai alapján. Elindítottak egy második szavazást, de most már nem az SMS-ért kuncsorogtak, ahogy tette azt a TV2 és az RTL egy évtizeden át, applikációval lehetett voksolni.

A technika rendben volt?

A végén összesítették a zsűri pontjait és a két nézői szavazást, Janza és Csobot maradt a színpadon, végül előbbi ment haza - az X-Faktor vigyori énekesnője majdnem kipottyant, de jövő héten folytathatja.

Janza Kata picit átalakult Forrás: TV2

Az applikációval amúgy gondok lehettek, legalábbis a műsor Facebook-oldalán megy a hiszti. „Nem lehetett rá szavazni... folyton kidobott a rendszer... emberek!" – áll egy Janza Katá-s poszt alatt, de ez csak egy a sokból. „Ez nagyon igazságtalan volt. Le volt fagyva a Katánál az applikáció! Milyen dolog ez!?" – méltatlankodik más, valaki pedig ezt írja: „Az elején nem lehetett rendesen szavazni, így szerintem Kata jó sok szavazatot nem kapott meg."