Szépségkirálynővel erősít a TV2

Kulcsár Edina
Vágólapra másolva!
Új műsorvezetővel folytatódik az Aktív, a szülési szabadságon lévő Gombos Edina helyére Kulcsár Edina ugrik be.
Vágólapra másolva!

Szeptember 29-től Kulcsár Edina lesz Váczi Gergő váltótársa az Aktív-ban, miután Gombos Edina szülési szabadságát tölti, és egy időre az Egyesült Államokba költözik. A TV2 aktuális műsorokért felelős főszerkesztője, Azurák Csaba elmondta,

Gombos Edinára is számítanak majd a jövőben,

Kulcsár Edinát nem helyette alkalmazzák, csak helyettesíti őt.

Kulcsár Edina új szerepben tűnik fel a képernyőn Fotó: Zsigmond László/Life.hu

A 2014-ben a világ második legszebb nőjének – vagy, ahogy Azurák nevezte, a világ legszebb udvarhölgyének – választott Kulcsár "óriási megtiszteltetésnek" érzi, hogy őt választották a feladatra, elmondása szerint

szabályszerűen sokkos állapotba került, amikor a műsor producere, Hajdú Péter felhívta

őt a hírrel.

A szépségkirálynő rengeteget készült a szerepre, az elmúlt heteket gyakorlással töltötte, beszédtanárhoz járt, és sok hasznos tanácsot kapott a kollégáktól is. Kedden kiderül, hogy állja meg a helyét a stúdióban.