Meghalt a Twin Peaks Tuskó Ladyje

Twin Peaks Tuskó Lady Catherine E. Coulson
Vágólapra másolva!
71 évesen elhunyt Catherine E. Coulson, akit leginkább a Twin Peaks Tuskó Ladyjeként ismerhettek a nézők. 
Vágólapra másolva!

Catherine E. Coulson szerepelt volna a Twin Peaks várhatóan 2017-ben érkező harmadik évadjában is, a sors azonban közbeszólt, a színésznő 71 évesen elhunyt, rákbetegsége következtében. A kultikus sorozatban ő játszotta Margaret Lantermant, vagyis a Tuskó Ladyt, szerepét megismételte a Twin Peaks: Tűz, jöjj velem! című filmben is.

Catherine E. Coulson mint a Tuskó Lady Forrás: ABC

A színésznő egyébként nem sok munkát vállalt a Twin Peaks után,

tizennégy évre eltűnt a nézők szeme elől, 1995 és 2009 között legfeljebb színházban lehetett látni.

2009-ben aztán megjelent a Calvin Marshall című filmben, majd vállalt egy-egy vendégszerepet a Psych – Dilis detektívek-ben és a Portlandiá-ban is. Elvileg a 2017-ben érkező Twin Peaks-folytatásban is benne lett volna.

A színésznő 2014-ben Forrás: AFP/Alberto E. Rodriguez

"Ma elvesztettem az egyik ledrágább barátomat, Catherine Coulsont.

Mindig ott volt a barátai számára – tele volt szeretettel minden ember iránt –, a családja számára, a munkájának. Fáradhatatlan munkás volt. Nagyon jó humora volt – szeretett nevetni és nevettetni. Spirituális ember volt – hosszú ideje transzcendentális meditációt oktatott. Ő volt a Tuskó Lady" – írta róla David Lynch egy közleményben szeptember 28-án.