A MinDig TV-n az Eurosport és a SportKlub

Vágólapra másolva!
A Sport1 és Sport2 ugyan eltűnik a családi csomagból, de nem maradnak sport nélkül az előfizetők.
Vágólapra másolva!

„Az Antenna Hungária és az AMC csoport sajnos nem tudott megegyezni a Sport 1, Sport 2 és Minimax csatornák terjesztési díja kapcsán, ezért november 1-jétől a MinDig TV Extra Családi csomagjából kikerül a Sport 1, Sport 2 és Minimax csatorna, helyettük az Eurosport, Nickelodeon és Story 4 csatornák lesznek elérhetők" – közölte az Origóval Tóth András kommunikációs igazgató.

A MinDig TV Extra szolgáltatás családi csomagjára kevesebb mint 60 ezren fizetnek elő, így a korábbi cikkünkben említett „több százezer háztartás” hibás volt, legfeljebb kétszázezer tévézőről lehet szó, akit ez a változás érint.

Az Eurosport 1 csatorna a Családi csomagban, a többek között a német Bundesliga mérkőzéseit – így a Dárdai Pál vezetésével felálló Hertha BSC meccseit is - élőben adó Eurosport 2 csatorna pedig az Aktív+ csomagban lesz elérhető, éppúgy, mint az újonnan felkerülő SportKlub csatorna. „Ezenkívül a sportok szerelmeseinek a MinDig TV szolgáltatásunk keretében ingyenesen, HD minőségben érhető el a maga szegmensében villámgyorsan piacvezetővé vált M4 Sport csatorna, a MinDig TV Extra kínálatában pedig elérhetők a többek között az angol Premiership rangadóit, valamint az olasz és francia bajnoki mérkőzéseket élőben sugárzó Digisport 1 és Digisport 2 csatornák" – tette hozzá Tóth András.