Scherer Péter nem pepecselt, végigcsókolta az összes nőt

Készhelyzet
Vágólapra másolva!
Scherer Péter nem illetődött meg, amikor sarokba szorították a Készhelyzet első adásában: gondolkodás nélkül végigcsókolta kolléganőit a kamerák előtt. A Comedy Central új műsorában Hajós András elsőként a színészt hozta igazán zavarba ejtő helyzetbe.
Vágólapra másolva!

"Egy színész számára olyan ez, mintha adrenalin és endorfin keveredne a vérében, egy kis energiaitallal felöntve" - mondta Scherer Péter, miután megtapasztalta, hogy milyen érzés, amikor Készhelyzet-be hozzák az embert. A Comedy Central műsorában

a meghívott vendégeknek egy számukra teljesen váratlan, idegen helyzetben kell helytállniuk:

kizárólag rajtuk múlik, hogy miként másznak ki a slamasztikából. A szituációkat az improvizációs szakértők, a Grund Színház színészei segítségével állítják fel.

Az első adásban Scherer Péter nem pepecselt sokat: úgy vágta ki magát a vészhelyzetből, hogy kapásból végigcsókolta a színpadon fellelhető összes hölgyet.

Csókkal vágta ki magát a Készhelyzetben Forrás: Comedy Central

"Természetesen tartottam a dologtól, egy ilyen színészek elleni merényletre nagyon fel kell készülni, hiszen az embernek csak néhány perce van arra, hogy alakítsa a történetet. Amikor először az öltözékemre pillantottam, nem tudhattam, hogy mi vár rám, még arra is gondoltam, talán a marslakók raboltak el, hogy utódjaimmal benépesítsem a bolygójukat. Aztán előkerült a vodkásüveg és sejtettem, hogy valami másról lesz szó" - magyarázta Scherer Péter.

Hajós András állítja váratlan helyzet elé a meghívott vendégeket Forrás: Comedy Central

"Elég erős helyzetet találtak ki nekem a dramaturgok, mondhatni vastag tollal írták ezt a jelenetet. Ha ilyen labdát dobnak fel, akkor azt illik nemcsak lecsapni, hanem vissza is dobni. Ha az embert elviszi a jelenet, akkor cselekszik, engem pedig eléggé elkapott a gépszíj" - tette hozzá.

A Készhelyzet első adása ma este lesz 21.30-kor a Comedy Centralon.