A Nyári lányok örülnek, hogy visszakapják saját hangukat

Nyári Sztárban sztár
Vágólapra másolva!
Vasárnap este a Nyári lányok búcsúztak a Sztárban sztár-tól, akik a t.A.T.u. egyik slágerét adták elő.
Vágólapra másolva!

Nyári Aliz és Nyári Edit duetteket adott elő a Sztárban sztár-ban, a műsoron kívül is közösen állnak színpadra. Inspirációt és szeretet kaptak, úgy érzik, szakmailag is fejlődtek a szereplésnek köszönhetően.

"Most belemerülünk a munkába, nagykoncertre készülünk édesapánkkal karácsonyra, új lemezzel is készülünk" - mesélték terveikről a Mokkában. Úgy gondolják, akár ketten, akár édesapjukkal állnak színpadra, mindegyik formáció különleges, nem terveznek külön utakon járni.

Nem terveznek külön karriert Forrás: TV2 Sajtószoba

"Felpörögtünk, hétről-hétre új lendületet kaptunk. Sokakat utánoztunk hangban, miközben a hitelességre figyeltünk, hogy ne legyen belőle paródia. Most örülünk, hogy kicsit visszanyerhetjük saját hangunkat és a saját hangunkon szólalhatunk meg" - mondták.