Rékasi Károly: Piszkosul türelmetlen vagyok, de gyógyulok

Rékasi Károly
Vágólapra másolva!
Több újságban is megjelent, hogy Rékasi Károly állapota rosszabbra fordult, hiába a kitartás és az akarat, újra két mankóval jár. A színész többhetes rehabilitáción van, állapota folyamatosan javul – az Origónak pedig azt is elmondta, hogy bár piszkosul türelmetlen, az akaratereje továbbra is megvan.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt időben azt tapasztalta, hogy balesete óta a lapok sok esetben az érdekességre hajtanak, így nyilvánosságra kerülnek olyan címek és cikkek, melyek nem igazak vagy nem fedik le teljes mértékben a valóságot. A színész nagy akaraterejéről sokat lehetett olvasni, de azt is pedzegette a bulvár, hogy mindez hiábavaló, állapota rosszabbra fordult.

hisz pont az akarat segít abban, hogy a rehabilitáció alatt végrehajtsam a kapott feladatokat. Ha nem lenne akarat, nem tudnék háromnegyed órát a függőrácson tölteni, és nem tudnám az egyéni kezeléseket sem végigcsinálni. Aki ismer, az nagyon jól tudja rólam, hogy odaadással végzem a dolgomat" - mondta az Origónak.

Nem ő diktálja a szabályokat

"A kórházból úgy jöttem el, hogy az orvos kötelezővé tette egy mankó használatát. Ezt rendesen be is tartottam, mindössze egyetlen olyan nap volt, amikor nélküle próbálkoztam a tiltás ellenére. Nem orvosi javaslatra tettem le, majd kaptam vissza, ez az én egyéni döntésem volt. Mint ahogy az is, hogy a rehabilitáció ideje alatt délutánonként eljárok majd forgatni. Nem vagyok orvos, ezek mind csak tervek voltak, de nem én mondom ki a szabályokat" - részletezte.

Állapota folyamatosan javul - türelmetlen, de kitartó Forrás: Hámori Zsófia/ Life.hu

A vizsgálatsor után kiderült, hogy két mankóra van szüksége, lábát fokozatosan terhelik, és bár türelmetlen, kitartóan végzi a feladatokat.

"A gyógyulásom, az állapotom az orvosok szaktudásától függ, és úgy hiszem, a legjobb helyen vagyok. Azt csinálom időről időre, amiben ők az előremenetelt látják. Fokozatosan terheljük a lábamat, kezdetben huszonöt kilót bírt csak el, majd egy hét múlva már kaptam tíz kiló kedvezményt és még többet. Nagyon jól haladok, hamaroson a következő tíz kilót is elbírja majd."

A betegtársai közül sokan hat, hét, nyolc hetet töltenek itt, ő még nem tudja, mennyi időre lesz szüksége a teljes felépüléshez. "A főorvos azt mondta, hogy akkor hagyjam el az intézményt, ha két mankó nélkül tudok élni.

világéletemben olyan ember voltam, aki maximális sebességen pörgött, június 30. óta viszont nem léptem színpadra, és nem forgattam. Ilyen típusú embernek ez a lehető legnagyobb kín."