Hangos reklámért büntetett a médiahatóság

Vágólapra másolva!
A Sport TV közel egymilliót fizet, de egy rádióadót is elővettek.
Vágólapra másolva!

A Sport1 és Sport2 televíziócsatornákon idén április-június között 32 alkalommal regisztrált, a környező műsorszámokhoz képest túl hangos reklámok miatt a Médiatanács 960 ezer forintos bírságot szabott ki a szolgáltatóra.

A testület az idei első negyedév egy véletlenszerűen választott napjának hatósági vizsgálata alapján az RTV részletes, a Heti TV újság, a Magyar Nemzet és a Színes RTV sajtótermékek kiadóit felhívásban figyelmeztette, hogy minden televíziócsatornára vonatkozóan tartsák be a műsorújságjaikban a korhatárjelzések feltüntetésére vonatkozó előírásokat - közölte az NMHH.

A Médiatanács döntése szerint a hatvani Szent István Rádió szolgáltatója 100 ezer forint bírságot köteles fizetni amiatt, hogy a médiaszolgáltatásra kötött hatósági szerződésében vállalt kötelezettségénél kevesebb helyi közélettel foglalkozó programot és magyar zeneszámot, több ismétlést sugárzott a vizsgált héten.