Pincér nem lesz a Trónok harca és a Crossing Lines színésze

trónok harca
Vágólapra másolva!
A Trónok harca arcnélküli orvgyilkosát, Jaqen H’ghart alakító Tom Wlaschiha jelenleg a több európai országban felvett Crossing Lines – Határtalanul című sorozatban is szerepel, szereti azt a kulturális sokszínűséget, ami a kontinensre jellemző. A német színész pincérkedni biztosan nem menne ki Los Angelesbe, igaz, nincs is rá szüksége, ma már válogathat a szerepek közül – holott öt éve még a küszöböt rágta, hogy hívja már végre az ügynöke. 
Vágólapra másolva!

A Crossing Lines – Határtalanul című sorozatot Európában forgatták több helyszínen, költségvetése az amerikai tévés produkciókéval vetekszik. Mit gondolsz, a jövőben több ilyen széria készül majd?

Szerintem igen. Én személy szerint több szempontból is izgalmasnak találom ezt a produkciót. Egyfelől

Sem Németország, sem Lengyelország, sem Franciaország nem elég gazdag ahhoz, hogy önállóan gyártson nagyon drága tévésorozatokat. Ahhoz, hogy az európai országok felvegyék a versenyt az amerikai filmkészítőkkel szemben, össze kell fogniuk, együtt kell működniük.

Tom Wlaschiha Forrás: AXN

A sorozat egy másik fontos trendre is jó példát mutat. Ma egyre könnyebb idegen nyelven játszani. Tíz vagy húsz éve ez egyáltalán nem volt jellemző. Akkoriban,

ha egy színésznek akcentusa volt, jóformán alig kapott szerepet egy másik országban.

Hála istennek, ez a jelenség teljesen megváltozott, ahogyan a világ is körülöttünk. Ma az olyan nagyvárosokban, mint Berlin vagy Varsó, számtalan külföldi dolgozik a legkülönfélébb munkakörökben. Az emberek utaznak, elköltöznek, nemcsak egy másik városba, hanem sokszor egy másik országba is, néha többször az életük során. Akárhová is utazunk Európában, kulturális sokszínűséget tapasztalunk.

Ma senkinek sem kell elmagyarázni, hogy egy Olaszországból jött karakter miért él, mondjuk, Franciaországban. Szerintem a Crossing Lines – Határtalanul készítőitől nagyon fontos és jó döntés volt, hogy ezt a jelenséget egy tévésorozatban is meg akarták jeleníteni.

Az ember felpattan a repülőre, és egy órán belül egy teljesen más országban és kultúrában találja magát. Ez Európa egyik legértékesebb különlegessége, amelyet érdemes a televíziós sorozatokban is kihasználni. A Crossing Lines – Határtalanul nagyon tudatosan épít erre a motívumra.

Mik a terveid? Csak Európában akarsz dolgozni, vagy szeretnél a tengerentúlon is játszani?

Még nem tudom. Szerintem

Nagyon szeretek Európában forgatni, főleg az anyanyelvemen. Ugyanakkor például Angliában is imádok dolgozni. Pár évig Londonban éltem, ahol remek produkciókban vettem részt. Ha Amerikában felkínálnának egy jó szerepet, azt nyilván boldogan elvállalnám, de az is biztos, hogy nem fogok kiköltözni Los Angelesbe pincérkedni, hátha közben összejön egy hollywoodi filmszerep. Ez szerintem nem járható út.

A legfontosabb, hogy az ember nyitott legyen Forrás: AXN

Azért te már nem ott tartasz a karrieredben, hogy pincérkedned kellene, a Trónok harca óta a tengerentúlon is ismernek, nem?

Igen, ezt én is észrevettem. Manapság kétségkívül sokkal több ajánlatot kapok, és most már válogathatok is a szerepek között.

Pedig alig öt éve még tűkön ülve vártam, hogy telefonáljon az ügynököm, és majdhogynem bármilyen szerepnek örültem volna.

Ha már szóba került a Trónok harca, mennyire más egy ilyen óriásprodukcióban dolgozni, mint a Crossing Lines-ban?

Először is, hadd mondjam el, hogy mi a közös a két produkcióban. A stáb és a csapat mindkét gyártásnál ugyanolyan keményen dolgozik. Egyáltalán nem könnyű három hónap alatt tizenkét epizódot leforgatni, márpedig a Crossing Lines – Határtalanul sorozatnál ez a helyzet. Ugyanakkor a Trónok harca jóval nagyszabásúbb produkció, amelyet párhuzamosan négy különböző kontinensen forgatnak. Számomra azonban a legnagyobb különbséget nem a produkció volumene jelzi, hanem az, hogy

a két sorozat két teljesen különböző hangulatú világot jelenít meg.

A Trónok harca középkori környezetbe ültetett fantasy sorozat, kosztümös film, míg a Crossing Lines – Határtalanul korunk valóságában játszódik.

Melyik áll hozzád közelebb?

Nem tudom megmondani. Szeretek különböző dolgokat kipróbálni, ezért is választottam a színészi hivatást. Boldoggá tesz, ha a munkám során más és más világokban, hangulatokban és jellemekben mártózhatok meg.

Programozót játszik, de kicsit megbonyolította Forrás: AXN

A Crossing Lines-ban Sebastiant játszod, mennyire volt beleszólásod a szereped kidolgozásába?

Mivel már a kezdetek óta az egyik főszereplője vagyok a sorozatnak, jócskán jutott idő rá, hogy Sebastian karakterét több szemszögből, a legváltozatosabb helyzetekben ábrázoljuk. A sorozatoknak épp az a nagy helyzeti előnye a filmekkel szemben, hogy jóval több idő jut a karakterábrázolásra. Szerencsére

Mindig kikérték a véleményemet, hogy mit gondolok, mit csinálnék esetleg másképp. Persze nem minden ötletem valósult meg, de ez így természetes. Az a fontos, hogy jól működjön a producerek, az írók és a színészek közötti kreatív csapatmunka, és ez a Crossing Lines – Határtalanul-ban a lehető legnagyobb mértékben megvalósult.

És mit tettél hozzá a karakterhez?

Sebastian Berger esetében a kiindulási pont elég egyértelmű volt. Adva van egy programozó pasas, aki számítógépekkel foglalkozik, és megoldja az internetes feladványokat. Engem, mint színészt azonban

Nem feltétlenül a súlyos lelki terhekkel küzdő, megtört alakokra gondolok, de szerintem mindig izgalmasabb, ha az adott figura kicsit problémás. Mint néző is inkább az olyan sorozatokat szeretem, ahol bonyolultabb jellemek tűnnek fel.

Szóval azt javasoltam a producereknek, hogy ezt az IT-s fazont, aki legtöbbször a képernyő előtt gubbaszt, valahogy tegyük kicsit színesebbé, és csináljon valami törvénybe ütközőt. Az első évadban kitaláltuk, hogy legyen szerencsejátékfüggő. Bevallom,

De ez mégiscsak egy bűnügyi sorozat, és elsősorban a bűntényeket kell felderíteni, úgyhogy nincs akkora tere a személyes történeteknek. Ám az évek során egyre jobban bonyolódik ez a szál is.

Az időközben kilépett szereplőkkel, mint Gabriella Pession vagy William Fichtner, tartod a kapcsolatot?

Persze, Európa kicsi hely, ahogy azt már mondtam. Amikor tavaly a Trónok harcá-t készítettük Belfastban, elmentem néhányszor Dublinba, hogy meglátogassam Richardot (Richard Flood, a sorozatban Tommy McConnel alakítója – a szerk.) és Gabit, akik most ott élnek. A harmadik évad forgatása alatt is sok emberrel összebarátkoztam.

Pedig ez nem mindig van így. Néha egyetlen ember sem akad az egész stábban, akivel egy hullámhosszon volnék. Persze azzal sincs semmi gond, mert végül is ez egy munka, és nem vakáció. De azért nagy előnyt jelent, ha össze lehet haverkodni a csapat tagjaival, főleg, amikor három hónapig össze vagyunk zárva.

Az interjút az AXN-től kaptuk, köszönet érte. A Crossing Lines – Határtalanul harmadik évadja szerdánként 21 órától megy a csatornán.