Borzalmas valós események ihlették a horrorsorozatot

American Horror Story
Vágólapra másolva!
Az Amerikai Horror Story legújabb, Hotel alcímet viselő etapja annyira félelmetesre sikerült, hogy belegondolni is szörnyű, hogy néhány történetet valós események ihlettek benne. Pedig így van, egy-kettőt el is mesélünk.
Vágólapra másolva!

Az Amerikai Horror Story jelenleg futó évadjában, a Hotel-ben legutóbb az Amerika első sorozatgyilkosának tartott H. H. Holmest idézték meg, aki

a chicagói világkiállítás idején számos szállóvendéget ölt meg

különös, labirintusszerű hoteljában. A sorozatbeli Cortez szálló első tulaja, Mr. March (Evan Peters) pontosan így tett a húszas években, mielőtt öngyilkos lett, majd kísérteni kezdett az épületben.

A valóság néha felülmúlja a rémálmainkat Forrás: Showtime

A horrorsorozatban nem ez az első alkalom, hogy valós eseményekre utaltak, a széria alkotója, Ryan Murphy már az amerikai tévékritikusok szövetsége, a Television Critics Association nyári sajtóturnéján elárulta, hogy az egész évad ötletét Elisa Lam halála adta.

A 21 éves lány 2013-ban vesztette életét a Los Angeles-i Cecil Hotelban, nem mindennapi körülmények között. Miután eltűnt, a szállóvendégek panaszkodni kezdtek az ivóvíz szagára, mire

a hotel tetején lévő víztározóban megtalálták a lány meztelen holttestét.

Nem voltak rajta külsérelmi nyomok, drogot vagy alkoholt sem találtak a szervezetében, a biztonsági kamera felvételen viszont elég furán viselkedett az eltűnése előtti estén:

Sokan természetfeletti erőket sejtettek a különös eset hátterében, és az összeesküvés-elméletekkel foglalkozó Konteóblogon is hosszasan foglalkoztak vele – ahogyan a hotel korábbi történetével is. Az itt megszállt gyilkosok és áldozatok ilyen-olyan formában valószínűleg az Amerikai Horror Story-ban is meg fognak jelenni, a TV Guide itt okoskodott a már látott és a várható utalásokról.