Iszak Eszti cicalányként hódít Halloweenkor

Viva Iszak Eszti
Vágólapra másolva!
A VIVA műsorvezetői átalakulnak Halloween alkalmából, Miskovits Marci Iszak Eszti kíséretében egy sminkmesterhez látogatott, ahol sebes arcú zombit kreáltak belőle.
Vágólapra másolva!

Petrilla Orsolya sminkmester mindent bevetett, hogy Miskovits Marciból igazi zombit varázsoljon. A VIVA fiatal műsorvezetője a közelgő Halloween alkalmából járt a szakembernél, ahová kollégája Iszak Eszti is elkísérte.

Profi smikes dolgozott az átváltoztatáson Forrás: VIVA

"Soha nem maszkíroztak el még ennyire durván, három órán keresztül tette fel Orsi a sminkem és a leszedése is egy óra volt. A művelet során az is kiderült számomra, hogy

most az én sebemet is ezek egyikével tették valósabbá" - mondta. Jó bulinak tartja a Halloweent és örül neki, hogy már Magyarországon is kezd hagyománnyá válni.

Iszak Eszti Amerikában nőtt fel, számára nem újdonság a beöltözés ezen az estén. "Ugyan én nem tartom a Halloweent klasszikus értelemben vett ünnepnek, de ha a barátaim meghívnak ilyenkor bulizni vagy sütőtök krémlevest enni, igent mondok."

Iszak Eszti saját magának készített sminket Forrás: VIVA

"Mivel sokan indulnak ilyenkor mulatni, a Tükröm, Tükröm-ben természetesen én is foglalkoztam a témával, a minap például cicalány sminket készítettem."