Ennél cukibb műsor még nem volt az RTL-en

2015.11.01. 10:41

Az RTLII-n jelentkező A Konyhafőnök Junior-ban nyolc és tizenhárom év közti gyerekek mérkőznek meg egymással a konyhapultok mögött, ételeiket pedig a már jól ismert zsűri bírálja.

Több ezer gyerek jelentkezett az RTL Klub főzőműsorának Junior változatába, a versengés november 9-én startol. Ebben a szériában is Fördős Zé, Bernáth József és Vajda Pierre áll a zsűriasztal mögött, ők adják és értékelik majd a feladatokat.

Forrás: RTL Klub

A műsor előzetese igazán cuki pillanatokat ígér, a gyerekek – a felnőtt versenyzőkhöz hasonlóan – csapatban és egyedül is főznek majd és ugyanúgy izgulnak, sírnak, sürgetik egymást. Néhányuk még a konyhapultot sem éri fel magasító nélkül. A legjobb szakács 10 millió forint értékű fődíjat vihet haza, négy hétig tart majd a küzdelem.

Forrás: RTL Klub
Forrás: RTL Klub
Forrás: RTL Klub

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK