A közmédia 9 milliárddal költene többet tartalomra

Vágólapra másolva!
Ha átvállalja az állam az MTVA bő 47 milliárdos tartozását, több műsor készülhet – állítja az MTVA.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés hamarosan dönthet az MTVA 47,2 milliárd forintos hitelének átvállalásáról. Ez két nagyobb tételből tevődik össze.

Egyfelől ott van a 2011-es közmédia integráció előtt felhalmozott adósság,

amely az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI gazdálkodásából fakadt. Az MTVA által átvállalt és megfizetett kötelezettségek összege 23 milliárd forint volt, aminek részbeni finanszírozását oldotta meg egy 20 milliárdos hitellel. Emellett ott volt az MTV Zrt. és a Millenniumi Média Kft. között 2007-ben létrejött, a Kunigunda utcai székház bérletére kötött előnytelen szerződéséből történő 2012-es kivásárlásából fakadó ingatlan finanszírozási hitel, amelynek teljes összege 36,6 milliárd forint volt.

„Fenti hitelek kiváltása azt eredményezi, hogy az MTVA nagyságrendileg évi 9 milliárd forinttal fordíthat többet tartalom előállítására. Az adósság visszafizetését az MTVA csak a tartalom előállítás terhére tudná megoldani, amely ellentétes lenne a közmédia stratégiai céljaival" – közölte a közmédia sajtóosztálya.

A hitel állami átvállalásával egy időben az MTVA visszaadja a magyar államnak azt az ingatlan állományát, amelyet 2011-ben a közmédia integráció során a közszolgálati műsorszolgáltatóktól vagyonátadás során átvett.