Vállalhatatlan reklámokban parádéznak a sztárok

Sean Connery, A szikla
Vágólapra másolva!
Hogy a magyar pornóproducer Kovinak mi köze a kutyaeledelhez, az rejtély, tény azonban, hogy lelkesen reklámozza egy kisfilmben. Nem értjük az összefüggést Sean Connery James Bondja és a sonka között sem, valamint az sem teljesen tiszta, hogy a Mátrix Morpheusa miért kezd el teli torokból áriázni egy kocsi hátsó ülésén. Reklámok, amelyekben valamiért hiteltelen a főszerepre felkért sztár.
Vágólapra másolva!

Arnold Schwarzeneggertől nem lenne idegen valamilyen táplálékkiegészítő reklámja, vagy Madonnától egy lemezcégé. Az egykori pornópápa, Kovi kutyaeledelhez adta az arcát, és voltak már más ismert emberek is, akik tőlük teljesen távol eső dolgokat népszerűsítettek. Bemutatunk pár reklámot, amelyeknél nem nagyon értjük, miért pont ezekre az emberekre bízták – hogy ők miért vállalták el, annak csakis a pénz lehetett az oka.

Problémamegoldóból lett a biztosító embere

Harvey Keitel ikonikus szerepét, Winston Wolfe-ot nemcsak a Ponyvaregény-ben játszotta el, de a Direct Line nevű biztosítócég reklámjában is, jó eséllyel egy komplett generációt kiábrándítva ezzel. A legendás problémamegoldó véletlenül lelőtt áldozatok, agycsimbókokkal teli kocsik helyett most unalmas, középosztálybeli házaspárok ellopott biciklijével bajlódna? Úgy tűnik, igen, bár

ez mintha magát Keitelt is megviselné,

olyan unott és kiábrándult a reklámban:

Morpheus dalra fakad

A Mátrix Morpheusa is nagy változáson ment át, mióta a trilógia utolsó részében láttuk, Laurence Fishburne ugyanis 2014-ben a Kia kedvéért ismételte meg a szerepet. Az odáig még rendben van, hogy

az elején eljátsszák a filmből ismert „kéket vagy pirosat” játékot

– csak épp pirulák helyett slusszkulcsokkal –, de hogy Morpheus utána miért vág ki egy áriát a luxusautóban, arra már nemigen van értelmes magyarázat. Fishburne sem az a kimondott operaénekes alkat, nagyon nem passzol a karakteréhez.

Snoop Dogg spórolásra tanít

„Spórolj, és érezd királynak magad!” – ez a mondat sem tűnik túl hitelesnek Snoop Dogg szájából, aki szintén egy biztosítótársaságnak adta el magát, szerinte náluk kell a legkevesebbet költeni a kocsira. Kíváncsiak lennénk, a világ egyik leggazdagabb rappere mennyit költött az autójára vagy erre a házra, de a leginkább talán arra, hogy mi lenne a hozzászólása ezen a fórumon, ahol arra keresik a választ, hogy ki mennyi pénzt vert már el fűre összesen.

James Bonddal sonkát és joghurtot adnak el

Mi köze van Sean Connerynek vagy James Bondnak a sonkához, azon kívül, hogy a színésznek benne van a nevében? Itthon még lett volna létjogosultsága egy Sonka Nery nevű karakternek, de miután az egyébként is borzalmas szóvicc csak magyarul működik,

a japán kisfilmben nem értjük az összefüggést.

Pedig Connery több reklámszerepet is vállalt a szigetországban, többek között joghurtot is népszerűsített, ennek sem látjuk sokkal több értelmét.

Az internet előtti időkben viszonylag gyakori volt, hogy a hollywoodi sztárok nyugati szemmel gagyi japán reklámokban vállaltak szerepet – úgy voltak vele, hogy pénznek jó, az amerikai közönséghez pedig úgy sem jut el. Ma már azonban bármi bárhol elérhető, előkerültek ezek a hirdetések is:

Schwarzenegger őrült dzsinnek áll

A fent is látott Arnold Schwarzeneggernek összesen több mint tízpercnyi japán reklámanyaga van, nagyjából harminc kisfilm. Ezek kis része utal csak Schwarzenegger valamelyik figurájára,

a legtöbb szpotban bőven elég lett volna egy random erős ember,

hiszen bögrés levest vagy kávét bárki tud reklámozni – csakúgy, mint őrült dzsinnt alakítani, mi például csak addig bírtuk a videót, amíg a színész megjelent ebben a szerepben.

Kevin Costner csakis a konzervhalat szereti

Persze nem csak Japánban akadnak fura reklámok, a fentebbieken kívül is akadt még pár mellényúlás. Láttunk már sok hitelesebbet a Rio Mare kisfilmjénél, amelyben Kevin Costner a jelenlététől bezsongott olasz asszonyokkal múlatja az időt, nyilvánvalóan

a valóságban is azonnal megvendégelné a rajongóit.

Az már egy másik kérdés, hogy a tenger mellett miért eszik valaki konzervhalat, mikor a frisshez is hozzájuthat a piacon.

Mike Tyson felhagy a bunyózással

Mike Tysont sem feltétlenül pilótaként vagy zongoristaként képzelnénk el egy kisfilmben, a Black energiaital szpotjaiban azonban mindkettőt eljátssza, miközben még csak egy pofon sem csattan el. Mi lett a kemény bokszolóból?

Kevin Bacon sok mindenhez ért

Kevin Bacon több dologban is igen járatos, többek között nagy szakértője a tojásoknak, pedig csak a vezetékneve miatt jelenik meg hétköznapi emberek konyhájában, amikor azok bacont tesznek a rántottához. Mi van?

Egy másik reklámja egy közkeletű játékra épít, ahol egy tetszőleges hollywoodi filmtől legfeljebb hat lépésben el kell jutni Kevin Baconig – a színész itt egy kutyáig jut el ugyanígy, majd a 4G-ről kezd el magyarázni, úgy tűnik, ehhez is nagyon ért.

Itthon Cserhalmi György volt az úttörő

A hazai hírességek között is akad jó pár, akihez nehezen tudjuk hozzápasszítani reklámszerepét.

Amikor a kilencvenes évek derekán Cserhalmi György a CIB Bankot népszerűsítette, a szakmából sokan nekiugrottak,

de aztán legalább annyian követték a példáját, a későbbi nemzet színésze megnyitott egy ajtót. Arról addigra már mindenki elfeledkezett, hogy már a hatvanas években is készült pár kisfilm a kor nagy színészeivel, Gobbi Hilda például a Liga margarint reklámozta:

A hazai kínálatból biztosan mindenki tudna mondani pár reklámot, amelyet, ha meglát, azonnal kapcsol is át a másik csatornára, még akkor is, ha egy egyébként kedvelt híresség szerepel benne.

A hiteltelenségről szólva, Szabó Győzőt például nehezen tudjuk elképzelni, amint vasárnaponként Blikket olvasgat otthon, szerintünk Kamarás Ivánhoz sem nagyon illik "a Duna House nagykövete" cím, de említhetnénk Hernádi Judit "őszinte" margarinreklámját is, vagy amikor Benedek Tibor a természetesség teljes hiányával magyaráz a Lactiv Plusról.

A reklámok világában sok sztár művel tehát fura dolgokat, ahogy a fenti videók is mutatják, további példákat, jellemzően fiatalkori botlásokat ebben a korábbi cikkünkben talál.