Visszatér az SMS-hez az RTL Klub és a Got Talent

öt hbo-s nő, Kovács Patrícia
Vágólapra másolva!
Véget ért a Hungary’s Got Talent válogatása, szombaton élő show-val folytatódik az RTL Klub tehetségkutatója. Harminc produkció jutott be a zsűri értékelési alapján, szombattól azonban már a nézők is beleszólhatnak a folytatásba: SMS-ben szavazhatnak arra, hogy ki jusson tovább. Schiwert-Takács László, a műsor kreatív producere mesélte el az Origónak, hogy mit láthatunk a következő hetekben a képernyőn.
Vágólapra másolva!

Az első forduló a válogató volt, melynek során a négy zsűritag döntötte el, hogy mely produkciók bizonyíthatnak majd élőben. Összesen harminc előadás került a legjobbak közé, közülük öt az aranygombnak köszönhetően (a gomb lenyomása automatikus továbbjutást jelentett).

Harminc produkció jutott be az élő adásba Forrás: RTL Klub

"A következő forduló három élő elődöntő adás jelent, amelyben tíz-tíz egyéni előadó és csoport bizonyíthat egy újabb produkcióval" - mondta Schiwert-Takács László. Ha lemegy ez a három élő adás,

december 19-én következik a döntő, ahova adásonként három-három produkció jut tovább.

A nézők SMS-ben szavazhatnak majd kedvencükre, ezzel segíthetik őket a továbbjutáshoz, a döntőben pedig a győzelemhez.

Számít a zsűri véleménye

"A zsűri feladata az élő adásoktól kezdve kettős, egyfelől a nézőknek ők jelentik a szakmai mankót, rajtuk keresztül egy szakmai szemszöget ismerhetnek meg. Ők voltak, akik bejuttatták őket az élő show-ba, így fontos a véleményük, ők látják igazán a fejlődést, vagy épp a stagnálást a produkciók színvonalát tekintve. A piros gombbal most is lesz lehetőségük kinyilvánítani nemtetszésüket" -mondta.

Továbbra is használják a piros gombokat Forrás: RTL Klub

A továbbjutási rendszerben is fontos feladatot kap Horgas Eszter, Kovács Patrícia, Csuja Imre és Linczényi Márkó. A nézői szavazatok alapján az első és a második helyen szereplő produkció automatikusan a döntőbe jut, a harmadik és negyedik helyezett közül a zsűri választ. Ha nem tudnak dönteni, és kettő-kettő arányban oszlik meg a szavazatuk, akkor kinyitják a borítékot, és a nézők által harmadik legjobbnak tartott produkció lehet ott a legjobb kilenc között a döntőben.