Lazán vette a versenyt a Konyhafőnök Junior győztese

Konyhafőnök Junior
Vágólapra másolva!
Az első konyhafőnök junior Hanga lett, ő nyerte meg a négyhetes küzdelmet az RTL II képernyőjén. A kis szakács nagyon izgult a fináléban, a nyeremények közül pedig a párizsi utazást várja a leginkább.
Vágólapra másolva!

A Konyhafőnök Junior fináléjában Hanga és Leni küzdött a pultok mögött, háromfogásos menüt készítettek a zsűrinek. Fördős Zé szerint mindkét lány profin dolgozott a konyhában, felnőtteket megszégyenítő teljesítményt nyújtottak. "Döbbenten nézték a felnőttek a tévé előtt, hogy a gyerekek milyen teljesítményt nyújtanak" - mondta.

Hanga nyerte az RTL II főzőműsorát Forrás: RTL II

Az RTL Klub reggeli műsorának vendége volt a győztes Hanga is, aki elárulta, annyira izgult a döntő napján, hogy még a hasa is fájt. Bernáth József és Fördős Zé szerint ez nem látszódott, a kislányban mindketten azt kedvelték a leginkább, hogy

bár mindig nagyon koncentrált a feladatokra, lazán tudta venni a versenyt.

A séf kezdetben azt hitte, hogy majd vigasztalni kell a gyerekeket, és nem fogjak ilyen jól venni az akadályokat. "Attól függetlenül, hogy ilyen fiatalok, minden feladatot jól vettek. Azt gondoltam, hogy sokszor fel akarják majd adni a versenyt és nem bírják a stresszt, de nem így történt" - mondta. Hozzátette, hogy nem voltak olyan szigorúak és vérengzők, mint a felnőttekkel, de a verseny itt is kemény volt. Hanga többek között egy párizsi utat nyert, ahova a családjával utazik majd.