Meghalt Nicholas Smith színész

Nicholas Smith
Vágólapra másolva!
81 éves korában elhunyt Nicholas Smith, akit leginkább a Foglalkoznak már önnel? című klasszikus brit szitkomból ismerhetett a közönség.
Vágólapra másolva!

Nicholas Smith pár hete esett össze az otthonában, december 6-án hunyt el a kórházban, ahová szállították. 81 éves volt,

a Foglalkoznak már önnel? főbb szereplői közül ő távozott utoljára.

A klasszikus brit szitkom 1972 és 1985 között futott, két áruházi osztály vetélkedését mutatta be. A kilencvenes években spin-offja is készült Haszonlesők címmel, Smith ebben is megismételte a szerepét, Cuthbert Rumboldot.

Nicholas Smith a Foglalkoznak már önnel? című sorozatban Forrás: BBC

A színészt ezek után a Revolver-ben láthattuk még hosszabban a képernyőn, miközben olyan szériákban vendégszerepelt, mint a Doktorok, A bor nem válik vízzé vagy legutóbb a Charlie angyalai.