Magyar nő is túlélheti a websorozatos zombitámadást

Kathleen Gati, Gáti Kati
Vágólapra másolva!
A Fear The Walking Dead: Flight 462 egyperces darabkái alapján Gáti Kati is túlélő lehet, de nincs jó helyzetben.
Vágólapra másolva!

A nyolcadik résznél jár a Fear The Walking Dead mellé készült websorozat, amelynek egyik túlélője komolyabb szerepet kap majd a nagy sorozatban. Az első részben érezhető feszültséggel és egy borbélynál régen járt kiskamasszal találkozott a néző, illetve amire láttunk volna valamit, egy ázsiai nő lecsapta a sötétítő kis ablakot. A másodikban az égvilágon semmi nem történt, meghökkentő módon, a harmadikban valaki hányt, köhögött, öklendezett, ennyi esemény volt az egész epizódban. Szép kis websorozat, mi?

Az első nyolc rész egyben

Később azért vannak izgalmak, a rosszul lévő férfiről mi tudjuk, hogy halálos vírussal fertőzött, de párja bizonygatja, hogy csak refluxról van szó. A gép alatt elterülő nagyváros egyes negyedei közben sorra sötétednek el, baljós jelként. A hetedik-nyolcadik részre picit felpezsdül ez a kis websorozat, a hullának láthatóan valaki már beleharapott az oldalába, kezd kitörni a pánik, ami sehol nem szerencsés, de egy repülőn pláne nem az.

Gáti Kati Forrás: AFP/2014 Getty Images

Gáti Kati az egyik légiutas-kísérő, még életben van a nyolcadik epizód után, de veszélyesen közel helyezkedik el a lassan zombivá alakuló tetemhez. Reméljük a legjobbakat.