2015-ben sok sorozattól kellett búcsúznunk

Charlie Sheen, Két pasi meg egy kicsi
Vágólapra másolva!
2015 a sorozatrajongók számára akár szomorú év is lehetett, hiszen amellett, hogy remek új produkciók indultak, egészen sok szériának kellett búcsút intenünk. Véget ért a Két pasi – meg egy kicsi, A mentalista, a Helyszínelők, a Mad Men – Reklámőrültek és a Városfejlesztési osztály, de ez még korántsem a teljes lista.
Vágólapra másolva!

Idén is sok sorozatot elkaszáltak, de akadtak olyanok is, amelyeket rendesen be tudtak fejezni, például A mentalista vagy a Mad Men – Reklámőrültek is az alkotók szándéka szerint ért véget. Azokra a produkciókra emlékezünk, amelyek legalább hat évadot megértek, de jövőre már nem láthatjuk a tévében.

Vásott szülők

Utolsó adás: január 29.
Évadok száma: 6

A Vásott szülők népes családja Forrás: NBC

A magyar címet mintha Jean Cocteau két könyvéből, a Vásott kölykök-ből és a Rettenetes szülők-ből gyúrták volna össze, de a sorozatnak egyik íráshoz sem volt köze. Annál inkább az azonos című, 1989-es filmhez, hiszen azon alapult, mindkettőnek Ron Howard volt az alkotója. Steve Martin a tévés változatban már nem jelent meg, ellenben Lauren Graham és Peter Krause például benne volt.

A mentalista

Utolsó adás: február 18.
Évadok száma: 7

Az itthon is kedvelt krimisorozat címszereplője Patrick Jane (Simon Baker) volt, aki pszichológiai ismereteivel, az emberek viselkedésének megfigyelésével segítette a rendőrség munkáját – képességeit azonban úgy tudta előadni, hogy

a gyanúsítottak könnyen azt hihették, olvas a gondolataikban.

A főgonoszt, a Jane feleségét és lányát is megölő Red Johnt már a hatodik évadban elbúcsúztatták, a fináléra így a főhős is maga mögött hagyhatta a múltját, össze is házasodott kolléganőjével, Lisbonnal.

Boldog volt a befejezés Forrás: CBS

Két pasi – meg egy kicsi

Utolsó adás: február 19.
Évadok száma: 12

Nyolc évadot Charlie Sheen, négyet pedig Ashton Kutcher vitt a Két pasi – meg egy kicsi-ből, miután az előbbit kirúgták emlékezetes balhéi miatt. A végére a Jake-et játszó Angus T. Jones is kikopott egy rossz beszólás miatt, Jon Cryer húzta csak ki végig a három eredeti főszereplő közül. Az itthon is népszerű szitkom a malibui álomvilágban játszódott, ahová a szerencsétlen Alan Harper csak a családja és a barátai révén tudott tartozni.

Charlie Harpernek sosem volt rossz dolga Forrás: Warner Bros.

Városfejlesztési osztály

Utolsó adás: február 24.
Évadok száma: 7

Az Office nyomdokain haladó, áldokumentarista sorozat volt, nem meglepő módon egy városfejlesztési osztály abszurd mindennapjait mutatta be. Az osztályt vezető Leslie Knope-ot Amy Poehler játszotta, akit a szerep a legismertebb komikák közé emelt, alakításáért Golden Globe-díjat is kapott.

A széria Aziz Ansari, Chris Pratt vagy Aubrey Plaza karrierjén is dobott,

Nick Offerman karakteréből, Ron Swansonból pedig igazi popkulturális ikon vált, számos mém alanya lett.

Vidám kis csapat gyűlt össze Forrás: NBC

Glee – Sztárok leszünk

Utolsó adás: március 20.
Évadok száma: 6

Négy Golden Globe-ot és hat Emmy-díjat zsebelt be ez a zenés tinisorozat, amelyben egy középiskolai kórus tagjai próbáltak átvergődni a kamaszkor buktatóin. Az alkotó, Ryan Murphy más munkáihoz, a Kés/Alatt-hoz vagy az Amerikai Horror Story-hoz képest kimondottan ártatlan produkció volt, az azonban bizonyos, hogy az Egyesült Államokban sokat tett a homoszexuálisok és transzneműek elfogadásáért, volt olyan epizód, amelyben kétszáz transznemű jelent meg:

Született szinglik

Utolsó adás: március 31.
Évadok száma: 6

Véleményünk szerint az egyik legrosszabb magyar címet kapta a Cougar Town, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy hat évadot megért, száznál is több epizódja készült. A történet középpontjában a frissen elvált Jules Cobb (Courteney Cox) állt, aki a negyvenes éveiben próbálta meg bepótolni, ami a házassága miatt kimaradt a húszasokból.

A negyvenes éveiben kezdett élni Forrás: ABC

A törvény embere

Utolsó adás: április 14.
Évadok száma: 6

Itthon nem keltett különösebb figyelmet, az amerikai kritikusok azonban mind a hat szezon alatt jobbára dicsérték, a sorozat két Emmy-díjat is bezsebelt. Timothy Olyphant remek volt az ódivatú, vadnyugati stílusú rendőrbíró szerepében, aki szerint a fegyver arra való, hogy embert öljünk vele – természetesen rosszfiúkat.

Egy vadnyugati fickó volt a törvény embere Forrás: FX

Mad Men – Reklámőrültek

Utolsó adás: május 17.
Évadok száma: 7

A kritikusok nagy kedvence volt, négy Golden Globe-bal és tizenhat Emmy-díjjal büszkélkedhet,

2008-tól zsinórban négyszer megkapta a legjobb drámai sorozatnak járó Emmyt.

Elsősorban a hangulat, a hatvanas évekbeli New York megteremtését lehet dicsérni benne, egy reklámügynökségen keresztül jól ábrázolta a kor hímsoviniszta munkahelyi miliőjét, mögötte pedig a gyorsan változó Amerikát, annak társadalmi, politikai viszonyrendszerét.

Visszahozta a hatvanas évek New Yorkját Forrás: AMC

Vérmes négyes

Utolsó adás: június 3.
Évadok száma: 6

A magunk részéről nem igazán értjük, hogy ez a vígjátéksorozat miként tudta ilyen sokáig húzni, de a hatodik évadjával zárt, közel 130 epizód után. Három negyven feletti barátnőről szólt, akik Los Angelesből Clevelandbe keveredtek, és rájöttek, hogy ott – ellentétben a nyugati parti metropolisszal – még mindig vonzónak számítanak, gyorsan oda is költöztek.

Jackie nővér

Utolsó adás: június 28.
Évadok száma: 7

A Maffiózók-ból ismert Edie Falco számára igazi jutalomjáték volt a Jackie nővér, alakításáért megkapta a legjobb drámai színésznőnek járó Emmy-díjat, és öt további alkalommal is jelölték. A széria középpontjában egy New York-i kórház sürgősségi osztályának főnővére állt, aki mindig lelkiismeretesen látta el a munkáját, de közben komoly gyógyszerfüggőséggel küzdött.

Voltak gondjai a gyógyszerekkel Forrás: Showtime

Helyszínelők

Utolsó adás: szeptember 27.
Évadok száma: 15

A világ egyik legnépszerűbb krimisorozata volt, a legnézettebb, ötödik évadot átlagosan 26,3 millióan követték az Egyesült Államokban. Ehhez képest a tizenötödik szezon már csak 11,2 millió nézőt vonzott, a széria érdemei azonban elvitathatatlanok, három spin-off is készült belőle, a Miami helyszínelők és a New York-i helyszínelők után 2015-ben elindult a CSI: Cyber is.

Az utolsó epizódra visszatértek az alapszereplők is Forrás: CBS

Futottak még

Idén ért véget a Brickleberry, a Gyilkos hajsza, a Hannibal, A búra alatt, a Da Vinci démonai vagy a Meg-boldogulni is, ezeknek három-három évad jutott. A negyedik szezonjával lezárult Lisa Kudrow Web-terápiá-ja, a Szívek doktora, a Bosszú, valamint a Melissa és Joey, az ötödik etappal pedig véget ért az Éghasadás, a Válaszcsapás és a Haven, ezektől is búcsúzunk.