A kaliforniai kormányzó megbocsátott Robert Downey Jr.-nak

Robert Downey Jr. a Bosszúállok: Ultron kora című filmben
Vágólapra másolva!
Megbocsátott 91 elítéltnek, köztük Robert Downey Jr. filmszínésznek a kaliforniai kormányzó. Jerry Brown azt írta: Downey bebizonyította, hogy becsületes és tisztességes életet él. 
Vágólapra másolva!

Megbocsátást kapott Robert Downey Jr. karácsonyra. Az amerikai filmszínész a kilencvenes években összesen

15 hónapot töltött rácsok mögött

kábítószer birtoklása miatt, most azonban 90 másik elítélttel együtt neki is megbocsátott a kaliforniai kormányzó.

Robert Downey Jr. jó útra tért Forrás: Fórum Hungary

Régi hagyomány

Az amerikai államban hosszú évek óta hagyomány, hogy szenteste hivatalosan is megbocsátanak olyan elítélteknek, akik korábban kisebb, nem erőszakos cselekmények miatt kerültek rács mögé.

A filmsztárnak a kilencvenes években többször is meggyűlt a baja a drogokkal és a hatóságokkal. 1996-ban

gyorshajtáson kapták, autójában heroint, kokaint és fegyvereket is találtak.

Egy hónappal később pedig szomszédja házába tört be, és elaludt a vendégszobában.

Downey-t 1999-ben három év börtönre ítélték, ahonnan egy év múlva szabadult, de három hónappal később letartóztatták egy szállodai szobában, ahol kokaint is találtak a rendőrök.

Jó útra tért

A színész 2008-ban ismét megnősült, jó útra tért, és a Vasemberrel visszatért Hollywood élvonalába.

A határozatban Jerry Brown kormányzó azt írta: Robert Downey Jr.

valamint bebizonyította, hogy erkölcsös és törvénytisztelő jellem”.