Újabb klasszikus filmből készül sorozat

Szellem a házban Howards End Emma Thompson Anthony Hopkins
Vágólapra másolva!
A Szellem a házban is megkapja a feldolgozást, a BBC készít minisorozatot a három Oscar-díjjal jutalmazott filmből.
Vágólapra másolva!

Már 2013-ban is volt róla szó, de a BBC csak most adott zöld utat a Szellem a házban (Howards End) sorozatváltozatának, amely a tervek szerint négy részből fog állni.

Emma Thompson és Anthony Hopkins a filmváltozatban Forrás: Sony Pictures

Az E. M. Forster regényén alapuló, 1992-es filmet három Oscar-díjjal jutalmazták, a legjobb adaptált forgatókönyv és a legjobb látványtervezés/díszlet kategóriájában is elismerték, Emma Thompson pedig az itt nyújtott alakításáért kapta meg az első Oscarját.

A filmváltozatban Anthony Hopkins, Helena Bonham Carter és Vanessa Redgrave is szerepelt, a mostani verzióról egyelőre annyit tudni, hogy Kenneth Lonergan írja, aki szintén került már az Oscar közelébe, a Számíthatsz rám és a New York bandái forgatókönyvéért jelölték.