Jót röhöghetünk magunkon Hadházi Lászlóval

Hadházi
Vágólapra másolva!
A magyar leleményességről és a fénynél is gyorsabban terjedő emberi hülyeségről dumál majd szilveszter este Hadházi László a Comedy Centralon. A Méd in Hungeráj című önálló stand-up est először a Viacom magyar humorcsatornáján kerül képernyőre. 
Vágólapra másolva!

„Minden, ami hazai, az a műsorban helyet kap, hisz ezekkel a hétköznapi dolgokkal lehet a legjobban azonosulni” – véli. „Itthoni történeteket szedtem össze. Olyanokat, amelyek igazán magyarok, a szó legjobb és legviccesebb értelmében. Sok dolog van a mentalitásunkban, amit egy külföldi akkor sem ért meg, ha évek óta itt él.

– mondta.

Hadházi szilveszteri adással készül Forrás: Hadházi László

Saját bevallása szerint csak fodrász és strici nem volt, tanult azonban mezőgazdasági, rendőri, államigazgatási főiskolán is, amúgy pedig szó szerint bejárta Bécset-Baranyát. „Dolgoztam tsz-ben traktoristaként, voltam ablaktisztító, ipari alkalmazott, sőt, köhögéscsillapítókat is gyártottam egy egészségügyi cégnél. Aztán jött az újságírás, a fotóriporterkedés és a műsorvezetés. Igazán jól a színpadon érzem magam, erre vágytam egész életemben” – magyarázta Hadházi, aki egy időre az országot is elhagyta, hogy egy észak-svédországi tanyán hajnali 4-től este 11-ig teheneket fejjen.

Az alapötlet a világvégéből született: bár a maja naptár szerinti globális összeomlás érdeklődés hiányában elmaradt, Hadházi azért végiggondolta, mi történne a magyarokkal, ha mégis sor kerülne rá.

A műsor a Comedy Centralon lesz szilveszter este 20.10-kor.