Akcióban a cinikus, gyűlölködő menyasszonyok

Négy esküvő
Vágólapra másolva!
Visszahozza a Viasat3 a Négy esküvő című műsorát.
Vágólapra másolva!

Elindultak a castingra felszólító szpotok a csatornán, a Viasat3 feltámasztja korábbi, elég sikeres realityjét, a Négy esküvőt. Ebben a menyasszonyok egymást megvendégelik saját esküvőjükön, lagzijukon, ahol a vendég utólag pontozza a menüt, helyszínt, hangulatot.

Mivel alapvetően riválisok, sok fiatalasszonyból a rosszabbik énjét hozza ki a forgatás, beszól a szalvéta miatt, kritizálja a pörköltszaftot, gúnyosan mosolyog az ellenfél esküvői ruhakölteménye láttán, és ásítozva ücsörög tánc helyett. Nem dicsérheti agyon a vendéglátót, mert akkor az kapja meg a fődíjat, ami egy külföldi út, úgynevezett álomnászút.

Egykor szép nézettséggel ment a Négy esküvő Forrás: Viasat3

A jelentkezés a csatorna weboldalán megy, meg kell adni, hol és hogyan ismerkedett össze a pár, hol, és milyen módon történt a leánykérés, tehát elég érdekes-e az előtörténet. Szintén meg kell adni, tematikus esküvőt terveznek-e, és fotót is kell mellékelni. Ha sikerül márcusban forgatni, akkor még tavasszal elindulhat az újabb évad - ha nem, akkor a nyári bulikat csak ősszel adhatják le.

2011 végén még ment a műsor, akkor nem hagyományos lagzikat mutattak, vörösboros pöttyökkel tarkított ingben részegen dalolászó nagybácsikkal, ellenben volt melegesküvő, összeházasodtak motorosok, és swingerklubban is járt a stáb.