200 ezren kiengednék az elítéltet, a nyomozó kiborult

Steven Avery
Vágólapra másolva!
A Making a Murderer című dokumentumsorozat miatt áll a bál, az ott bemutatott gyilkosnak már nagyjából 200 ezren kértek kegyelmet, a seriff azonban úgy véli, a széria egyoldalúan mutatta be a történteket.
Vágólapra másolva!

Már több mint 200 ezren kértek elnöki kegyelmet a gyilkosságért életfogytiglanra ítélt Steven Averynek, miután a Netflix bemutatta a róla szóló dokumentumfilm-sorozatot, a Making a Murderer-t. Most megszólalt az ügyben annak idején nyomozó seriff, Robert Hermann is, arra kérte az embereket, hogy hagyjanak fel a petíció aláírásával, hiszen nem ismernek minden részletet.

Kép Steven Averyről a Wisconsin State Journalban Forrás: Wisconsin State Journal

"Az emberek az ítéletüket egy dokumentumfilm alapján alkották, amely négy órában mutatta be a bírósági hercehurcát, miközben a bíróság és az esküdtek heteken keresztül vizsgálták az ügyet. A filmkészítők inkább Steven Avery és családja védekezését építették be a sztoriba, a nézők pedig hibás következtetést vontak le.

mondta a Hollywood Reporternek.

Hermann szerint több tárgyi bizonyítékról egyáltalán nem esett szó a szériában, úgy véli, a produkció nemcsak rá és munkatársaira, de közvetve az egész igazságszolgáltatási rendszerre rossz fényt vet. A sorozatról és az ügyről bővebben írtunk itt.