Teszári Nóra: Vannak pocsék helyzetek, de mindent túl lehet élni

2016.01.09. 14:28

Három évig vezette az RTL Klub reggeli műsorát, a 8.08 - Minden reggel januárban lekerült a képernyőről. A műsorvezető hasonlóképp éli meg a váltást, mint anno a közmédiás távozásánál - bár máig érthetetlennek tartja, ami akkor történt. Sebek nincsenek benne, nem szégyelli a könnyeket, és tudja, hogy a kaotikus állapotot mindig rend követi. Teszári Nóra az Origónak mesélt arról, hogy milyen előítéletekkel találkozott a kereskedelmi televíziózással szemben, miért nem aggódik a jövője miatt, és miért vitt magával egy zacskónyi üveggolyót az utolsó adásnapra.

  • Meg akarta mutatni, hogy a kereskedelmi csatorna nem változtatott rajta.
  • Időbe telt, mire összeszoktak Somogyi Zolival, de úgy érzi, szerencsésen alakult a párosuk.
  • A műsor megszűnése hasonlít ahhoz, amit 2011-ben élt át a közmédiánál.
  • Érzi, hogy még vár rá olyan produkció, amiben felszabadult lehet.
  • Vannak tervei, nem fogja unatkozva lógatni a lábát.

Milyen volt az elmúlt három éved?

Sokat adott nekem ez az időszak. Egyrészt egy egészen új szemléletet szakmai szempontból, mivel sokkal pörgősebb élettempót és kompaktabb gondolkodást kívánt, ami az én nagyon alapos mentalitásom miatt kezdetben elég nehéz volt. Somogyi Zolival nem kezdőként ültünk a fotelben, mindkettőnknek volt már komoly szakmai múltja. Ez idő alatt kitermelődött bennem, hogy mi jó a lelki világomnak, milyen témákban mozgok otthonosan, ez pedig nem feltétlenül fedte azt az érdeklődési kört, amire egy kereskedelmi tévé napindító műsorában igény van. Meg kellett tanulnom máshogy vizsgálni a dolgokat, új nézőpontokat kellett megismernem. Azt akartam, hogy a vendégek fejében ne változzon a megszokott kép rólam amiatt, hogy egy másik csatorna logója van a fejem fölött. Úgy gondoltam, meg kell mutatnom, hogy a kereskedelmi televíziózás reggeli sávja nem lazított le engem úgy, hogy az a korábbi énemmel ellentétes legyen. Isteni érzés volt, hogy ezt sikerült megtalálni. A számomra sokat jelentő emberek elfogadtak ezzel a körítéssel, ebben a koordinátarendszerben, kicsit bulvárosítva.

Azt akarta, hogy ne változzon a róla alkotott kép

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nehezen ment? Voltak előítéletek?

Sokakban élnek előítéletek a kereskedelmi televíziózással szemben, akár a tempó, akár korábbi rossz tapasztalatok miatt. Nekem azt kellett megmutatnom, hogy a mentalitásom ugyanaz, mint korábban, de ez egy más világ. Nem rosszabb, nem jobb, csak más. Én már gyerekkoromban tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, a televízióban szeretnék emberekkel beszélgetni. Közvetítő vagyok a vendég és a néző között. Mondjuk a művészvilág tagjai, akik egyrészt érzékenyebbek az átlagnál, másrészt nem biztos, hogy kényelmes nekik a verbalitás, rajtam keresztül tudnak közvetíteni, én egy segédanyag vagyok.

Sajnos nem mindenki értette meg, hogy ez a közeg mást kíván, voltak sértődések, de alapvetően iszonyúan jó érzés, hogy sok pozitív visszajelzést kaptam. Szert tettem sok új ismeretségre, például a csatorna tehetségkutató műsorainak versenyzői a közszolgálati tévében nem igazán jártak, nem volt alkalmunk találkozni, itt megismerhettem őket. Nem beszélve arról a barátságról, ami Zoli és köztem alakult ki.

Az első pillanattól jól működtetek együtt?

Azonnal nyilván nem, mert jó pár éve mind a ketten önálló műsorvezetéshez szoktunk, a saját gondolatmenetünket követve, ami nem mindig egyezett. Az első próbafelvételen udvariasan tétovák voltunk, kezdetben mindketten próbáltuk a saját vonalunkat vinni, idővel pedig szépen összecsiszolódtunk. Voltak nehezebb időszakok, de szerencsésen alakult a párosunk. Vagy egy jó ráérzés volt produceri részről, vagy az égiek úgy gondolták, hogy menni fog, mert értékrendünket tekintve nagyon hasonlóak vagyunk. Mi még egy klasszikusabb médiavilágban szocializálódtunk, voltak mestereink, akik tanítottak és számonkértek minket, emiatt mindkettőnknél magasan van a mérce. Magunkkal és a másikkal szemben is.

Klasszikusabb médiavilágban szocializálódott

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Figyeltétek a konkurenciát, hasonlítgattátok a nézettségi adatokat?

Kettőnk között nem volt ez állandó téma, Zoli jobban követte, és inkább a szerkesztőkkel vitatta meg. Engem elragadott az, hogy szívből csinálom, nem kötöttek le a számok, meg igazán nem is hiszek ezekben a mérésekben. A Mokká-val nagyjából egyórányi volt az átfedés, ebben az időszakban mi nagyon jól teljesítettünk, és hogy előttünk a rajzfilmet többen vagy kevesebben nézték, mint a konkurencia közéleti műsorát, nem foglalkoztatott. Szóval nem volt gond a nézettséggel, a 8.08 megfelelt az elvárásoknak.

Mit éreztél, mikor néhány hónapja felmerült, hogy vége lehet?

Sokáig meghagytam a lehetőséget magamban arra, hogy valamilyen formában átalakul, de képernyőn marad a műsor. Szándékosan nem akartam elköteleződni semerre, ígéretet nem tettem senkinek, pedig sok minden felmerült. Nagyon hasonlít ez a helyzet arra, amit 2011 végén éltem meg. Akkor mondjuk nagyon csúnya és zavaros módon kerültem ki a köztévéből, egy épp felfuttatott, új műsorból. Nem keresek okokat, de mindenki tudta, hogy nem szakmai, hanem valamilyen emberi ok van a háttérben. Azokban a hetekben váltak szét az útjaink a gyermekeim apjával, nagy újrakezdés következett be az életemben. Fel kellett fognom, hogy a dolgok magasabb szinten dőlnek el, mint amit az ember a saját akaratával befolyásolni tud. Most a 8.08 jövőjével is úgy voltam, hogy elfogadom azt, ami lesz, hiszen a kaotikus állapotból születik a rend.

Szándékosan nem köteleződött el semerre

Fotó: Szabó Gábor - Origo

És milyen érzés volt, mikor biztossá vált?

Nekem sosem volt képernyőmániám, nem is ez az eleme fog hiányozni elsősorban, hanem maga a tévézés. A felkészülés, a vendégek, a stáb. Keveset pihentünk az elmúlt három évben, nem volt váltótársunk, nyaranta kétszer egy hét pihenőre mentünk el, ami nem volt egyszerű, amikor a gyerekek otthon töltötték a szünidőt. Picit túlpörgetett ez az időszak, kimerítő volt, mindig képben kellett lenni, naprakészen, felkészülten. Amiatt viszont nehéz, hogy érzelmileg nagyon kötődő típus vagyok, emberekhez, helyzetekben, még a bútorokhoz is. Nagyon utáltuk azokat a kényelmetlen székeket, amikben az adásban ültünk, de mikor az utolsó elköszönés után megjöttek a díszletbontó munkások, a kamerákat pedig a kollégák elkezdték kitolni a stúdióból, megfájdult a szívem. Most is hevesebben ver, hogy beszélek róla. Az utolsó nap vittem egy zacskó üveggolyót, és mindenki vehetett egyet búcsúzóul, hiszen most mi is ezerfelé gurulunk szét, de bármikor össze lehet szedni egy kupacba. Ilyen vagyok, nagy érzésekkel élek meg dolgokat.

Aggódsz a jövő miatt, vagy úgy gondolkodsz, hogy úgyis megtalálnak a lehetőségek?

Most még nagyon az év elején vagyunk, biztos egész mást mondanék erre a kérdésre január végén. Sok mindenről beszéltünk, de még korai lenne konkrétumot mondani. Olyan dolgot, ami megérintette volna a szívemet, nem láttam, talán agyilag még nem szálltam ki ebből az egészből. Ezt részben a nézők sem hagyják, nagyon kedves üzeneteket kapok, ez a nagy szeretethullám meglepett. De sokkal kevésbé vagyok aggódós, mint évekkel ezelőtt, amikor 2011-ben mindent újra kellett kezdenünk a gyerekekkel, megerősödtem. Láttak sírni, láttak vidámnak lenni, és elmagyaráztam nekik, hogy bizony vannak pocsék helyzetek az életben, hiába kapálózik az ember, ezek megtörténnek. A jó hír, hogy túl lehet élni ezeket, és lehet újra boldognak lenni.

Említetted, hogy nem volt szép a közmédiás távozásod. Ennek ellenére visszamennél?

Nem zárok ki semmit. Olyan feladatot szeretnék, amiben felszabadult lehetek.

Vannak benned sebek?

Érdekes, de nincsenek. A kirúgásom megdöbbentett, mert nyilvánvaló volt, hogy nincs velem szakmai probléma. Fájdalmas volt megélni, amikor a Duna TV-t beolvasztották az MTV-be, és barátaim, közvetlen kollégáim távozni kényszerültek. Aztán elkezdtük csinálni az új kulturális műsort, az Éjjeli őrjárat-ot, és épp mire bejárattuk, és ismertté vált a neve, egy adásértekezletről felrendeltek a vezetőséghez, és a kezembe nyomták a felmondást, csoportos létszámleépítés címszóval, amit ugyebár indokolni sem kell. Érthetetlen helyzet volt, máig nem derült ki a valós oka, de ez már a múlt. Nagyon sok idő eltelt azóta, ha most visszamennék, már nem ugyanoda mennék vissza.

Nyilvánvaló volt, hogy nem szakmai probléma áll a háttérben

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Van konkrét ötleted?

Politikával nem akarok foglalkozni, jobban érdekelnek a kulturális témák és az emberi szálak. Vannak olyan tulajdonságaim vagy összetevőim, amiknek eddig kevés műsorban tudtam teret engedni. De érzem, hogy lesz olyan produkció, ami jobban rám szabott, amiben felszabadultabb leszek, mint eddig bármikor.

2011-ben rengeteg bulvárcikk jelent meg rólad. Nem érezted úgy, hogy túlzottan rád szálltak?

Természetes igény az emberek kíváncsisága, de valahogy mégis nehezen fogadom el, hogy a magánéletem másokat ilyen szinten foglalkoztat. Nagyon nehezen mesélek a bulvárnak, ilyen szempontból visszafogott ember vagyok, szeretnék ebben civil maradni. Tömegközlekedéssel járok, a fejembe húzom a kapucnim, és a gondolataimba mélyedek. Észre se veszem, ha észrevesznek, de ez valószínűleg védekezés részemről. Ha valami mégis kiszivárog, mint mondjuk a válásom, azt felkapják. Nem éreztem bántónak, csúnya dolgokat nem írtak, de nagyon untam, százszor megkérdezték ugyanazt.

De azért előfordul, hogy megszólítanak az utcán?

Nagyon gyakran, talán mert látszik, hogy alapvetően közvetlen vagyok, és emberileg nem igazán térek el attól, ami a tévében látszik belőlem. Ugyanakkor nem szeretek fürdőzni az ismertségben. Bárkivel szívesen beszélgetek, de a nagy magamutogatás távol áll tőlem, nekem nem erről szól ez a szakma.

Van olyan személy, akinek máig hálás vagy?

Kertész Zsuzsa volt az első mentorom, és utólag mókás, mert mielőtt még valóban találkoztunk volna, írtam neki egy levelet, amit végül nem mertem feladni. Ő támogatott abban, hogy jelentkezzek a Magyar Televízió felvételijére, az épp akkor induló műsorvezető-szerkesztő osztályba. Magamtól nem tettem volna, mert másoddiplomás képzés volt, én meg kezdő egyetemista voltam, de Zsuzsa azt mondta, ha kellek nekik, felvesznek. Így lett, "korengedménnyel" bejutottam.

Távol áll tőle a magamutogatás

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Szerinted az új generációs képernyősök között vannak olyanok, akiktől lehet és érdemes tanulni, vagy nagyon felhígult a szakma?

Nehéz dolga van annak, aki most igazi mestert akar magának találni. Talán ha a pályakezdők figyelnek, sokat kérdeznek és felcsipegetnek, abból tanulhatnak. Teljes valójában példaértékű egyéniséget nem tudnék hirtelen mondani, sok tulajdonságot, megközelítést viszont igen, kiből ezt, kiből azt tartom fontosnak. Sokszor van olyan érzésem, hogy a műsorvezetőt jobban érdekli, hogy ő ott van, és ő van ott, mint a feladat. Lehet, hogy kell ez is, de én kicsit másként gondolkodom a műsorvezetői szerepről. Rajtunk át kell mennie az információnak, nem rólunk kell szólnia a műsornak, eszközök vagyunk és semmi több. Ha valakinek van egyénisége, az így is látszódni fog, és megkülönbözteti másoktól. Azt sem igazán szeretem, ha valaki nagyon művelt és felkészült, de agresszíven van jelen. Ami igazán rémisztő, az pedig a felkészületlenség. De nem akarok ilyen negatív lenni, vannak izgalmas személyiségek és pillanatok, ha valaki figyel, ezekből építkezhet. Ha én médiaiskolában tanítanék - amihez lenne is kedvem -, tudnék néhány dolgot javasolni a hallgatóknak. Nagy biznisz lett felvenni média szakosokat, aztán sorsukra hagyni őket, de sajnos már most jóval több az eszkimó, mint a fóka.

Most, hogy kicsit lazább időszak jön, jut időd a pihenésre?

Éveken keresztül 5.30-kor csörgött az ébresztőóra, és most ráérek hatkor kelni. Óriási különbség reggelente ez a fél óra! A gyerekek elmennek iskolába, most kicsit fura, hogy én még maradok, de olyan sűrű ez az időszak, hogy korai pihenésről beszélnünk. Nem vagyok olyan típus, aki sokáig ül a fenekén, biztosan nem fogom unatkozva lógatni a lábamat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra