Vajna Tímeán kacarászott a Morning Show

Miss Universe Hungary 2015 Vajna Tímea és Andy vajna
Vágólapra másolva!
Persze egy álhírt vett át a fél magyar internetes sajtó, Vajna Tímea közben hárított.
Vágólapra másolva!

Január 19-én több lap átvett egy alaptalannak tűnő hírmorzsát, miszerint a TV2-nél időjárás-jelentő lesz Vajna Tímea, a tévétársaságot felvásárló Andy Vajna felesége. A médiaszemélyiség végül saját Facebook-oldalán tisztázta a helyzetet: „Ma jó idő lesz, de lehet, hogy tévedek. Szeretném tudni, hogy milyen időjárás lesz, de ettől időjós még nem leszek" – írta, lelővén a nyilvánvaló kacsát.

Andy Vajna és Tímea Forrás: BrekaCom

A téma azonban nem hagyta nyugodni a Class FM reggeli rádióműsorának készítőit, Sebestyén Balázsék vígan élcelődtek január 20-án azon, hogy nyilvánvalóan szigorú castingon kell majd megfelelnie Tímeának (ami persze nevetséges, ha a cégtulajdonos épp az illető férje), és megkövetelik majd, hogy személyesen jelenjen meg – legalább a szerződés aláírásakor.

Vajna Tímea vezette már korábban a TV2-höz tartozó Fem3 csatornán a Fem3 Café című műsort.