Lagzi Lajcsit vissza akarják küldeni a börtönbe

Galambos Lajos, Lagzi Lajcsi
Vágólapra másolva!
Az ügyészség nem fogadja el a döntést, hogy Galambos Lajos vasárnap hazamehetett az előzetes letartóztatásból, így fellebbez.
Vágólapra másolva!

Fellebbez, és Lagzi Lajcsi előzetes letartóztatásának hosszabbítását indítványozza a Pest Megyei Főügyészség - tudta meg a Tények.

Galambos Lajos hosszabb interjúban mesélt a börtönről Forrás: TV2

A zenész 125 napot töltött a börtönben, elsőként Hajdú Péternek adott hosszabb interjút, amelyben arról is mesélt, hogy sokszor került megalázó helyzetbe, de öngyilkosságra soha nem gondolt.

"Egy rosszindulatú dög azt írta meg a netre, hogy öngyilkosságot követtem el. Én akkor annyira magam alatt voltam, hogy azokban a napokban nem is telefonáltam" - emlékezett. Január 22-én délután tudta meg, hogy szabad lábon védekezhet, vasárnapig alig aludt, és azóta sem nagyon tud. "A 125 nap alatt 125-ször mentem át az átvilágító folyosón, ötszázszor motoztak meg, sokszor kerültem megalázó helyzetbe" - mondta.

Olyan lelki folyamatokon ment át, amiket nem tud leírni, magát pedig máig ártatlannak vallja.