Újra megműtötték Rékasi Károlyt

rékasi
Vágólapra másolva!
Balesetéből származó sérülései nem jól gyógyultak.
Vágólapra másolva!

A színészt a Honvédkórházban műtötték meg, mivel a nyári motorbalesetéből származó sérülései nem megfelelő ütemben gyógyultak.

Újra meg kellett műteni Forrás: baratok.hu

Lábában a baleset során úgynevezett romos törés keletkezett. A sérült csontoknál nem indult meg a csontképződés, ami indokolttá tette a műtétet. A beavatkozás során ismét felnyitották a combját, a törött csontrészek közti hiányt csontforgáccsal pótolták, amely ösztönzi a csontok növekedését, mindezt fémekkel rögzítették.

A család által közölt információk szerint a több órás beavatkozás jól sikerült,

Rékasi jelenleg lábadozik, állapota kielégítő. Egyelőre nem terhelheti a sérült végtagot,

most a fekvés és mértékkel az ülés engedélyezett számára, az állapotától függően pedig pár napon belül megkezdheti a rehabilitációt is.