Hörgős metállal, szakállas nővel is lehet Eurovíziót nyerni

Televíziós kísérletként indult, mára jelentős nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát az Eurovíziós Dalfesztivál, olyan országokban is közvetítik, amelyek nem is vehetnek részt a versenyben. Első alkalommal 1956-ban rendezték meg, azóta sok minden történt a fesztiválon, a legemlékezetesebb pillanatokat egy többrészes cikksorozatban idézzük meg – ez már a negyedik, utolsó rész.

Az Eurovíziós Dalfesztiválról szóló cikksorozatunk első részét itt, a másodikat itt, a harmadikat pedig itt találja, ha netán az elejétől szeretne időrendben haladni – most 2001-től folytatjuk az érdekesebb történésekkel.

A verseny ebben az évben kapta az egyik legnagyobb helyszínt,

a koppenhágai Parken-stadionban 35 ezer néző szurkolhatott az előadóknak – ez azonban nem bizonyult a legjobb ötletnek, miután az épület sporteseményekre volt kialakítva, a színpadot sokan nem is látták. Az észtek azonban így is örülhettek, első győzelmüket szerezték meg ezzel a dallal:

Ez nemcsak Észtország, de egész Kelet-Európa szempontjából fordulópont volt, hiszen addig – Izrael kivételével – csak nyugat-európai országok nyertek. A 2001-es döntővel azonban elindult egy folyamat, 2002-ben a lettek végeztek az élen, utána Törökország, Ukrajna, majd Görögország szerezte meg az első helyet.

2002-ben lépett színpadra az első vak versenyző is a német Corinna May személyében, az I Can't Live Without Music című dallal azonban csak a huszonegyedik lett.

A 2003-as verseny nagy esélyese a t.A.T.u. nevű orosz duó volt, ők ekkor már Európa-szerte ismertek voltak – a próbákat és a sajtóeseményeket azonban rendre ellinkelték, nem alakult ki róluk túl jó kép, a lett közönség ki is fütyülte őket. Végül harmadikok lettek, a győztes törökök mellett a belgák előzték meg őket, akik egy nem létező, általuk kitalált nyelven énekeltek:

A következő évben több újítás történt, ekkor volt először kétnapos a verseny, ekkor jelentettek meg először hivatalos DVD-t a fesztivál után, valamint ekkor alakult ki az azóta is használatos, szívvel díszített egységes logó.

A szívben a zászló természetesen cserélhető Forrás: EBU

2005 nekünk, magyaroknak volt különösen fontos, hiszen

hat év kihagyás után tértünk vissza a versenybe

a NOX-szal, amely végül tizenkettedik lett. A következő évben aztán megint nem indultunk – pénzügyi okokból –, 2007-ben viszont Rúzsa Magdi kilencedik lett. Őt követte Csézy, majd jött Ádok Zoli, de mindketten csak az elődöntőig jutottak, utánuk megint kimaradt egy év.

Wolf Kati és a Compact Disco sem remekelt, előbbi huszonkettedik, utóbbi huszonnegyedik lett, csak 2013-ban robbant be ByeAlex a tizedik helyre. Utána Kállay-Saunders András az ötödik helyen végzett, Boggie viszont csak a huszadik pozíciót szerezte meg, de erre talán még emlékszünk.

Visszatérve az Eurovízió történetére, 2006-ban meglepetés győzelem született, hisz az akkor már ismert Las Ketchup vagy a belga Kate Ryan helyett egy normálisnak nehezen mondható finn zenekar, a Lordi nyert. Ha nem emlékszik rájuk, inkább nézze meg a produkciójukat, nem mondunk előre semmit:

2007-re a fesztivál jócskán kinőtte magát, 42 ország indult, így a következő évben már két elődöntőt tartottak.

2008-ban és 2011-ben 43 ország vett részt, ez volt eddig a csúcs.

2009 nekünk, magyaroknak különösen problémás volt, csak harmadjára találtuk meg az indulónkat, a már említett Ádok Zolit. Az akkori zsűri először Zentai Márkot választotta, de kiderült, hogy a dala korábban már hallható volt a svéd televízióban, a helyette kiemelt Tompos Kátya pedig színházi elfoglaltságai miatt mondta vissza a szereplést.

A következő év érdekes színfoltja volt Jimmy Jump beugrása. A jelentős események megzavarására specializálódott férfi a spanyol produkció közben hülyéskedett kicsit a színpadon, mielőtt elvezették a biztonsági őrök. 1964 óta először fordult elő, hogy megzavartak egy eurovíziós előadást, akkor Franco spanyol és Salazar portugál diktátorok ellen tiltakozott egy tüntető.

A 2011-es döntő rendezőjének több német város közül választották Düsseldorfot, a szervezők talán ezt köszönték meg azzal, hogy rendesen rámentek a látványra: a versenyt egy felhőkarcolóra is kivetítették, így az utcákon is több tízezres tömeg nézhette a közvetítést.

A következő év azerbajdzsáni helyszínére Gundel Takács Gábor is rácsodálkozott – az Origónak itt mesélt akkor –, az országgal igen rossz politikai viszonyban álló Örményország viszont visszalépett.

A 2013-as versenyen a győztes személye nem okozott különösebb meglepetést – a dán énekesnőt, Emmelie de Forestet tartották a legesélyesebbnek, és ő is nyert –, 2014 befutója azonban sokakat megbotránkoztatott. Rá még biztosan emlékeznek az olvasók, a nőnek öltözött, ám szakállas Conchita Wurstról van szó:

A versenyzőt többek között az örmény induló, Aram Mp3 is bírálta, de aztán bocsánatot kért, majd a litván pontszámok bejelentője is közölte, hogy itt lenne az ideje megborotválkozni. Közben az orosz színekben fellépő Tolmacsova ikreket kifütyülték a krími válság miatt, nem volt botrányoktól mentes az év.

A tavalyi verseny ezzel szemben kifejezetten békésen zajlott, az osztrák szervezők a környezetvédelemre és az akadálymentesítésre is kiemelt figyelmet fordítottak, a fellépéseket pedig jelnyelven is követhették a siketek és nagyothallók.

A fesztivált régóta követő Ausztrália meghívott versenyzőként is lehetőséget kapott, egészen az ötödik helyig jutott, ami ismét jelezte, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál már rég nem csak Európának szól.

A 2015-ös döntőt 197 millió ember követte a televízión keresztül,

jó részük valószínűleg izgatottan várja az idei dalversenyt is.