Egy csinos török színésznő bosszantja Szabó Zsófit

2016.02.25. 13:39

Február 24-én egyedül a Barátok közt hozott egymillió feletti nézőt, a teljes lakosságból 1 millió 29 ezren figyelték az aktuális adást. A dobogóra felfért még az RTL Híradó és a Tények, a Szulejmán és az Éjjel-nappal Budapest ezúttal kevésbé volt érdekes, mint a hírműsorok. A legjobb tízbe két Duna TV-s műsor is bekerült, a Maradj talpon! a nyolcadik, az Alpesi őrjárat a kilencedik helyet szerezte meg.

Forrás: Origo

Mai Médialiftünkben felfelé tart a Megtört szívek főszereplője, Nurgül Yesilcay, miután a török sorozat simán nyerte az idősávját, közönségarányban majdnem kétszer annyit hozott, mint az ellene futó Story Extra – 18,3 százalékkal zárt, míg a Szabó Zsófi által vezetett sztármagazin csak 9,4-gyel. A délután amúgy is a TV2-é volt, mutatjuk grafikonon is:

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Az estét már az RTL Klub vitte, a Médialiftben felfelé tart a Házon kívül műsorvezetője, Boros Krisztina is, miután a produkció a késői kezdés ellenére is jól teljesített, az éppen tévézők 20 százaléka figyelte, 502 ezer nézőjével még pont befért a tíz legnézettebb műsor közé. Nézze meg az este alakulását is grafikonon:

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Az ábrán az M3 ugyan nem szerepel, a Nielsen méréseiből azonban tudjuk, hogy az ott adott Szerelmesfilm nem ment túl jól, hiába próbálkoztak vele kedden és szerdán is – előbbi napon 1,5, utóbbin 1,2 százalékot hozott a teljes lakosságban, női főszereplője, Halász Judit ezért kapott piros nyilat.

A csatornák versenyéből az RTL Klub került ki győztesen, 1,4 százalékponttal előzte meg a TV2-t. A Duna TV 6,6 százalékos napi átlagos közönségaránnyal szerezte meg a harmadik helyet, a közmédia többi csatornája közül az M1 a hatodik, az M2 a tizedik lett, egy hajszállal maradva el a Super TV2-től.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Nézettségelemző gyorstalpaló

A grafikonokon a közönségarányt százalékosan ábrázoltuk. Ennek a rövidítése SHR%. Azt meséli el, hogy az adott célcsoport éppen tévét néző tagjainak hány százaléka nézi a műsort. Minél nagyobb ez a szám, annál jobban örülnek a műsorkészítők és a csatorna vezetői.

Az oszlopdiagramon a tíz legmagasabb közönségarányt elérő csatornát mutatjuk. Mivel a három nagy országos televízió: az M1, a TV2 és az RTL más-más célcsoportot preferál, ezért mi is három mutatószámot használunk. A teljes lakosság a közmédia számára, a 18–49 éves kereskedelmi célcsoport – főleg főműsoridőben – az RTL-nek, míg a 18–59 évesek csoportja a TV2-nek fontos.

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK