A fiatalokat hidegen hagyta Bagi-Nacsa bohóckodása

Bagi Nacsa
Vágólapra másolva!
Március 3-án a Barátok közt volt a legnépszerűbb tévéműsor a 18–49-es célcsoportban, a második helyet az Éjjel-nappal Budapest, a harmadikat a Fókusz szerezte meg. Jól ment a csatornán a Castle is, a sorozat után azonban alig maradt nézője a Volt egyszer két Németország-nak.
Vágólapra másolva!
Forrás: Origo

Mai Médialiftünkben lefelé megy Nacsa Olivér, a Bagi-Nacsa Show című új műsor nem igazán hozta lázba a 18–49-es korosztály tagjait, 3,7 százalékot hozott a Duna TV-nek, akárcsak a Maradj talpon! és az Alpesi őrjárat. Teljes lakosságban vizsgálva népszerűbb volt, az éppen tévézők 8,1 százaléka figyelte a humoristaduó átalakulását. A páros visszatérését 354 ezer néző követte, a 18–49-es korosztályból pedig 61 ezer nézőt szerzett.

Felfelé tart Steven Seagal, mivel a Halálos ellenfél szépen felhozta a F+-ot, a késő esti órákban megelőzte az RTL Klubot is. A film 9,3 százalékot hozott a csatornának, ezzel bőven a csatornaátlag fölött teljesített.

Lefelé tart Jonas Nay, a Volt egyszer két Németország egyik főszereplője. Az RTL Klub sorozata 9 százalékot ért el a célcsoportban, míg előtte a Castle 17 százalékot, a Barátok közt 22,3 százalékot, az Éjjel-nappal Budapest 22,9 százalékot.

Mutatjuk grafikonon, hogy alakult a délelőtt. Reggel verhetetlen a TV2, a Mokká-nak sokáig nincs ellenfele, csak később kezdenek éledezni a csatornák.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Délután már jóval kuszább az ábra, a 18–49-es célcsoport körében a F+ és a Viasat3 is erős az RTL Klub és a TV2 mellett.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Este egyértelmű az RTL Klub fölénye, a Jóban Rosszban után nagyot zuhan a TV2, a Magánnyomozók-ra nem kíváncsiak a nézők, simán legyűri az Éjjel-nappal Budapest és a Barátok közt.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

A csatornák versenyéből az RTL Klub került ki győztesen 12,2 százalékkal, második helyen a TV2 végzett 7,4 százalékkal a vizsgált célcsoportban. A dobogóra felfért a Cool, a legnépszerűbb csatornák listáját pedig a Story4 és az M2 zárja közel azonos eredménnyel.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Nézettségelemző gyorstalpaló

A grafikonokon a közönségarányt százalékosan ábrázoltuk. Ennek a rövidítése SHR%. Azt meséli el, hogy az adott célcsoport éppen tévét néző tagjainak hány százaléka nézi a műsort. Minél nagyobb ez a szám, annál jobban örülnek a műsorkészítők és a csatorna vezetői.

Az oszlopdiagramon a tíz legmagasabb közönségarányt elérő csatornát mutatjuk. Mivel a három nagy országos televízió: az M1, a TV2 és az RTL más-más célcsoportot preferál, ezért mi is három mutatószámot használunk. A teljes lakosság a közmédia számára, a 18–49 éves kereskedelmi célcsoport – főleg főműsoridőben – az RTL-nek, míg a 18–59 évesek csoportja a TV2-nek fontos.

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.