Demcsák Zsuzsa Pál Dénessel, Keleti Andrea Peter Srámekkel állt össze

Ébredés után is gyönyörű a 37 éves Demcsák Zsuzsa - Fotó!
Vágólapra másolva!
Csak a napokban jelentik be a teljes csapatot, de az előzetesekből össze lehet rakni, ki kivel lép fel a Nagy Duettben.
Vágólapra másolva!

Mint korábban írtuk, tavaszra a Nagy Duettet vette elő a TV2, és talán nem is tette rosszul, mert korábban is jól teljesített ez a show. Több arcot felismertünk korábban az előzetesek alapján, kedden lesz teljes a szereplők névsora, akkor derül fény a zsűri tagjaira is.

Demcsák Zsuzsa énekel majd Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Bors azonban már most összerakta a fellépők névsorát, párba is tette őket: Schobert Norbert párja Keresztes Ildikó lesz, Berki Krisztián Fésűs Nellyvel, Cinthya Dictator Varga Viktorral lép fel, Keleti Andrea Peter Srámek mellett lesz látható. Demcsák Zsuzsa színpadi produkciói mellé a Voice és a Sztárban sztár győztesét, Pál Dénest kapta.

Markó Róbert Lola mellett énekelhet, Kucsera Gábor Dér Henit kapta meg párnak, Növényi Norbert viszont Nikát. Debreczeni Zita Biga párjaként mutathatja meg énektudását, Kulcsár Edina Hevesi Tamással, Rubint Réka Pintér Tiborral, Pachmann Péter pedig Péter Szabó Szilvivel lesz látható.

Korábban Balázs Klári, Dobrády Ákos és Kasza Tibor alkották a zsűrit,

idén biztos lesz változás. Az első menetet Molnár Ferenc Caramel és Trokán Nóra nyerte, a másodikban Kökény Attila és Cseke Katinka párosa diadalmaskodott, a harmadik végén Hien és Cooky ünnepelt.