Picit hosszan túrták a trágyát az RTL-en

a farm
Vágólapra másolva!
Elindult a Farm, és már alakul is egy párocska.
Vágólapra másolva!

Elrajtolt az RTL-féle Farm, amely egy itthon régen látott formátum feltámasztása. Az első adásban beköszöntek a műsorvezetők, Fördős Zé és Nádai Anikó, a tizennégy játékosnak pedig egy hatalmas trágyadombban kellett meglelniük a pajta kulcsát: a győztes védettséget kapott, és egyben heti gazda is lett.

A bűzölgő trágyában való gusztusos turkálásban nem mindenki volt partner,

egy női szereplő a jutalomért sem volt hajlandó erre – nagy kérdés, mit keres mégis egy tanyán játszódó realityben.

Mire épp elunta a néző, meglett a kulcs Forrás: RTL

Bizonyára tudatosan volt hosszúra vágva a kulcskeresős feladat, hiszen egyfajta ismerkedési délután is volt egyben, esély arra, hogy egy vicces-fura feladat elvégzése közben összeismerkedjenek a szereplők – de tévézőként nézve talán lehetett volna rövidebb. A később látott falusi favágóiskola első tanórája valamivel később viszont igen szórakoztató volt, nem árt a humor a valóságshow-knak.

A folytatásban előkerült a pálinka,

aminek következtében pár szereplő elengedte magát, akadt pucéran fürdőző úr, asztalon táncoló asszonyság, miközben egy indokoltnál nagyobb arcú fiú, bizonyos Dani, nekilátott becserkészni egy Laura nevű lányt, szánalmas hencegés közepette. Az első adásban még bőven volt étel, szesz, egy darabig mindenki jobb arcát próbálta mutatni, de a következő részben már várható némi feszültség, vita, és persze lesz sírás is.

Hosszan matattak a trágyában Forrás: RTL
Elindult a flört Forrás: RTL

A Farmot mi is megnéztük élőben, a szlovéniai helyszínen, itt olvashat többet a műsorról. A külföldi verziókat is sorra vettük, kiderült, Cicciolina is indult egykor.

Szavazzon!

Van rokonszenves arc köztük?