Demcsák Zsuzsa: Már most remeg a lábam

Demcsák Zsuzsa könyvbemutató - A Másik Életem Demcsák Zsuzsa könyvbemutató - A Másik Életem címmel - A grey Goose bárban Budapesten 2014. december 3-án
Demcsák Zsuzsa könyvbemutató - A Másik Életem címmel - A grey Goose bárban Budapesten 2014. december 3-án
Vágólapra másolva!
Demcsák Zsuzsa életében először fog közönség előtt énekelni, Pál Dénes partnere lesz az április 10-én rajtoló A Nagy Duett-ben. A műsorvezető nem bírja, ha valaki nem veszi komolyan a munkát, úgy gondolja, a befektetett energia mindig megtérül. Az első színpadra lépés miatt már most remeg a lába, nagy dolog számára, hogy elengedi a görcsöket.
Vágólapra másolva!

A TV2 műsorvezetője úgy gondolja, párjával nagyon hasonlítanak egymásra, így nem lesz gond az együttműködéssel.

"Alapvetően azt gondolom, hogy nagyon hasonlóak vagyunk. Látszatra különbözőek, de nagyon hasonlóak. Ez elsősorban a munkabírásban, a szorgalomban és az alázatban látszik, mindketten így állunk a munkához. Eddig csak a Mokka stúdiójában beszélgettünk, de amennyire meg tudtam ismerni, az alapján nagyon szimpatikus" - mesélte az Origónak.

Demcsák Zsuzsa életében először énekel közönség előtt Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ha az ember odateszi magát, az akkor is meglátszik, ha nincs énekhangja. A befektetett munka mindig megtérül."

Nem szabad táplálni a félelmet

Fél évig a gyermekének sem mert énekelni, annyira nincs kibékülve a hangjával, nagy lépés lesz számára a show.

"Harminc évet nem lehet pár hét alatt ledolgozni, aki közönség előtt sosem énekelt, abban nagyon ott vannak a görcsök. Ez lesz a debütálás, de nem félek tőle. Ha a félelmet elkezdem táplálni magamban, akkor rosszul járok. A lényeg most az, hogy abban a mikrokörnyezetben, ahol gyakorolunk, meg tudjam mutatni magam és legyen magabiztosságom. Ha biztos a hanghordozásom, ami a mély hangoknál rendben van, csak a magasabb hangokra kell koncentrálni, akkor nem lesz gond" – mondta.

az első produkció miatt. A lelki görcsöket el kell engedni, Dénes pedig remek partner lesz abban, hogy segítsen" - tette hozzá.