Istenes Bence: Minél jobban megkötnek, annál rosszabb leszek

2016.04.04. 09:53

Istenes Bence a Hagyjál főzni! műsorvezetőjeként kerül képernyőre, a gasztronómiai versenyben nem az ételeké, sokkal inkább a családtagoké, a kommunikációé a főszerep. A forgatásokon jól szórakozott, a haveroknak biztosan ajánlja a műsort és az Origónak azt is elárulta, hogy néhány ismert arc is feltűnik majd a konyhában.

A Hagyjál főzni! április 4-én kerül képernyőre, az RTL II műsorában pedig adásonként két csapat, egy anya és gyermeke küzd a nyereményért. A forgatások Istenes Bence szerint mindig jó hangulatban teltek, mint megjegyezte, életében nem röhögött még annyit, mint a főzőverseny díszletei között.

"Bár a műsor egy konyhában játszódik, nem kizárólag az ételekről szól, nem kapnak annyira nagy hangsúlyt a fogások, mint A konyhafőnök-ben. A Hagyjál főzni!-t az teszi érdekessé, ahogy a versenyzők kommunikálnak egymással, ahogy együttműködnek. Az ügyetlen szakácsok elvágják a kezüket, felgyújtják a konyhát, elesnek, túl sok vizet öntenek a lábosba, kevés sót használnak, beleborítják a borsot az ételbe, klopfolónak nézik a fokhagymanyomót, nem ismerik fel az alap fűszereket – ezek pedig mind nagyon viccesek tudnak lenni, miközben az idő pörög, a tét pedig nem kicsi."

Gyerekek küzdenek a pult mögöttForrás: RTL

"Az anyukákban kezd egyre nagyobbá válni a stressz, ők tudják, hogy mennyi idő alatt készül el az étel, aminek a receptjét beküldték nekünk, és látják, ha a gyerek kifut az időből. Van olyan játékos, akivel nem is lehet kommunikálni, nem reagál, nem hallgat rám, annyira kikapcsol és csak a gyerkőcöt figyeli, neki mondja az instrukciókat" – mesélte az Origónak.

Több százezret lehet nyerni

Miközben a játékosok is szórakoznak és nevetnek magukon, végig ott van a versenyhelyzet miatti stressz, hiszen a tét nagy: adásonként kétszázezer forintot kap a győztes páros. Nem lesznek nagy konfliktusok és drámák, ez a műsor nem erről szól. Mégis mondhatom, hogy nagy súlya van, hisz egy tál jól sikerült ételért nagy összeget nyerhetnek. Van olyan család, aki több adáson át ment tovább, a tét egyre nagyobb lett, a verseny egyre komolyabbá vált. A nézőknek vicces, laza hangulatú a műsor, de a konyhában komoly a versengés."

A haveroknak biztos ajánlja a Hagyjál főzni!-t, de abban is biztos, hogy a nagymamák kedvence lesz. A gasztronómia mindig közel állt hozzá, biztosan nem bénázna annyit a pult mögött, mint a versenyzők. "Sokáig szakács akartam lenni, egy ideig pincérként dolgoztam, a főzés, a vendéglátás mindig érdekelt. Régebben nagy tervem volt, hogy egyszer majd nyitok egy saját kávézót vagy sportkocsmát, ahova jöhetnek a vendégek. Nem főzök gyakran, mert nincs időm, de imádok a konyhában alkotni vagy bográcsozni a kertben. Ahogy idősödöm, egyre jobban kedvelem a finom ételeket, szeretek jó helyekre járni és megélni, kipróbálni új ízeket, idegen kultúrák specialitásait."

Nincsenek megkötések

A műsorban Vajda Pierre ételkritikus értékeli az ételeket, kezdettől jól működnek együtt. "A Konyhafőnök-ben szigorúnak és morcosnak tűnhetett, de itt egy lágyabb arcát mutatja majd meg. Nagyon jóba lettünk, a forgatási szünetekben együtt ebédelünk és óriási lesz, ahogy beszél a gyerekek által készített fogásokról"- mesélte.

Vajda Pierre értékeli az elkészült ételeketForrás: RTL

Néhány alkalommal ismert arcok küzdenek majd, de nem lesznek speciális celebadások. A reklámban a Gáspár családot lehet felismerni, de más ismert arcok is eljöttek főzni. Rájuk is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, nem lesznek különkiadások, ugyanolyan versenyzők, mint a többiek. A formátumot hamar megszerettem, a legjobb pedig az, hogy nincsenek megkötések, a spontán helyzetekre úgy reagálok, ahogy akarok. Minél jobban megkötnek, annál rosszabb leszek, nekem az ilyen laza, szórakoztató műsorok valók."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK