Feltámasztaná a Hannibalt egyik szereplője

Hugh Dancy Hannibal
Vágólapra másolva!
A Hannibal-ban Will Grahamet játszó Hugh Dancy elmondta, hogy pár éven belül újra belebújna a karakter bőrébe.
Vágólapra másolva!

A Hannibal tavaly véget ért három évad után, az egyik főszereplő, Hugh Dancy azonban szívesen venné, ha a közeljövőben feltámasztanák a sorozatot. A színész már korábban is említette, hogy folytatná a munkát, most a Collidernek is erről beszélt.

Hugh Dancy mint Will Graham Forrás: NBC

"Bryan Fuller készítőnek rengeteg munkája van, és a többiek is elfoglaltak, ami jó, de most pont ott tartunk, hogy azt mondhatjuk: >>Oké, lássuk meg, mi lesz négy éven belül<<. Feltámaszthatnánk a Hannibal-t, de valószínűleg más lenne, csak azt nem tudom, milyen formát öltene" – mondta, hozzátéve, hogy a lehető legjobb dolog lenne, ha a széria pár éven belül megújulva térhetne vissza.

Dancy jelenleg a The Path című sorozatban játszik, ezen kívül a Robot Chicken egyik epizódjához kölcsönözte a hangját a Hannibal óta.