Megvan a Farm következő párbajozója

Farm Sanya
Vágólapra másolva!
A héten már a negyedik kiválasztás zajlott le a Farm-on, a lakók ugyanannyi jelet adtak Attilának, mint Sanyának, így a heti gazda kezébe került a döntés.
Vágólapra másolva!

A legtöbb szavazatot Attila és Sanya kapta, így a heti gazdának, Briginek kellett kiválasztania azt, aki biztosan megy a párbajra. Ő úgy döntött, hogy Sanyát küldi, akinek a napokban meg kell neveznie azt, akivel megküzd a továbbjutásért - a párbajozót állítása szerint nem ütötte szíven a hír, számított rá.

Sanya már biztosan megy párbajozni Forrás: RTL Klub

Sanya a döntés kihirdetése után erősen kapta a beszólásokat Cintiától, aki dohányzás közben kifejtette, hogy őt annyira irritálja a jelenléte, hogy amíg csak bent lesz, mindig rá pakolja majd a jeleket.