Távozott a Jóban Rosszban egy alapszereplője

Madár Vera és Juhász Adrienn
Vágólapra másolva!
Juhász Adrienn, Elvira nővér búcsúzik a sorozattól.
Vágólapra másolva!

„Tizenkét éve megy a sorozat, a második családom volt a stáb. Örömteli esemény miatt búcsúzom, és nem örökre, de azért így is sikerült a kollégáknak megríkatni. Elhatároztam, hogy kemény leszek, és mosolyogva távozom, de nem így történt" – mesélte a Fem3-on.

Múlt pénteken forgatott utoljára, a reggel ötös kelés, hetes munkakezdés nem hiányzik neki. A terve az, hogy heti egy-egy napra visszatérne forgatni, de ez még képlékeny.

Madár Vera és Juhász Adrienn Forrás: TV2

A színésznő korábban az Aktívban mondta el, hogy babát vár. „Olyan sok tanácsot kapunk, hogy inkább megbeszéltük a párommal, hogy mi egy ember véleményét fogjuk maximálisan elfogadni, az pedig a szülészemé. Amit ő mond, ahhoz tartjuk magunkat, és nem érdekel, hogy más hogy csinálta és másnak mi vált be" – tette hozzá.