Hullámvasúton Istenes Bence műsora

Vágólapra másolva!
Két hete van az RTL II képernyőjén Istenes Bence főzőműsora. A Hagyjál főzni!-ben ügyetlen gyerekek bénáznak a konyhában, miközben édesanyjuk instruálja őket. A nézettségi adatok szerint vevők a nézők erre a formátumra: a legnézettebb adást 118 ezren követték a teljes lakosságból.
Vágólapra másolva!

Április 4-én mutatkozott be a Hagyjál főzni! az RTLII-n, rögtön az első adást 102 ezren követték, ebben nagyban segített az, hogy az RTL Klubon szépen futó Farm végén Fördős Zé arra kérte a nézőket, hogy kapcsoljanak át és nézzék meg Istenes Bencét a konyhában. A formátum sokakat megragadott, másnap 118 ezren kapcsolták be a tévét a gasztrovetélkedő miatt.

Minden adásban nagy a káosz a pult mögött Forrás: RTL Klub

A Hagyjál főzni! konyhájában minden adásban nagy a káosz, az eddigi tíz rész mindegyikében voltak igazán kellemetlen pillanatok: kigyulladt a tűzhelyre fröccsent olaj, nyers húst evett egy versenyző, teljesen keményen került a tányérra a krumpli, kimaradt egy fontos hozzávaló, egy anyuka pedig Balásznak hívta Bencét.

Alex a nyers húst is megkóstolta Forrás: RTL Klub

A főzőműsor nagyon pörgős, a rendelkezése álló rövid idő miatt álladó a fezsültség, a kapkodás,

a legnagyobb gond pedig az, hogy aki főz, annak a legkevésbé sincs fogalma arról, hogy mit csinál.

A vetélkedés a képernyő előtt ülve is izgalmas, a hangulatot a a gyerekeik képességeiben bízó anyák és szétszórt, a konyhai műveletekhez alig értő csemetéik garantálják. Nem kicsi ugyanis a tét, adásonként 200 ezer forintot kap az, akinek a főztje jobban ízlik Vajda Pierrenek.

Vajda Pierre dönti el, ki a győztes Forrás: RTL Klub

Istenes Bencének jól áll a műfaj, láthatóan nagyon élvezi a szétszórt versenyzőket instruálást, beszólogat, laza és nem tartja vissza a nevetést, ha valami vicces történik a forgatás alatt - legutóbb például óriásit zakózott egy lány a nagy rohanásban, a videót itt megnézheti.

Istenes Bencének jól áll a műfaj Forrás: RTL Klub

A műsor teljesen lakosságban és a 18-49-es célcsoportban is szépen megy, szerdai adásában (04.13.) a már jól ismert anya-lánya duó, Gáspár Evelin és Gáspár Bea érkezett a stúdióba, akik azóta már három családot lefőztek, így a következőben is képernyőn lesznek. A műsornak egyébként nincs szüksége arra, hogy celebes adások készüljenek, civilekkel is jól működik, nem is tervez egyelőre ilyet a csatorna.

Mutatjuk a grafikonokat:

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés
Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Istenes Bence korábban azt mesélte a műsorról az Origónak, hogy nem az ételeké, sokkal inkább a családtagoké, a kommunikációé a főszerep. "Az ügyetlen szakácsok elvágják a kezüket, felgyújtják a konyhát, elesnek, túl sok vizet öntenek a lábosba, kevés sót használnak, beleborítják a borsot az ételbe, klopfolónak nézik a fokhagymanyomót, nem ismerik fel az alap fűszereket – ezek pedig mind nagyon viccesek tudnak lenni, miközben az idő pörög, a tét pedig nem kicsi" - mesélte.