Szomjhalál szélén lévő hajótöröttet mentett egy tévéstáb

hajótöröttet talált az Animal Planet stábja
Vágólapra másolva!
Az Animal Planet stábja különös kalandba keveredett egy forgatás során, egy lakatlan szigetnél egy hajótörött kiáltozására lett figyelmes. Mint kiderült, a férfi már a kiszáradás szélén állt, életmentő volt számára, hogy a tévések arra jártak.
Vágólapra másolva!

Az Animal Planeten futó River Monsters – magyarul Édesvízi szörnyek – stábja a Death Down Under című epizódban egy mentőakciót is bemutatott, a forgatás során ugyanis egy hajótöröttre bukkantak egy Ausztráliához közeli lakatlan szigeten.

A csak Tremine néven ismert ausztrál férfi halászni indult, de a csónakja megfeneklett, ő pedig a szigeten ragadt. Amikor megtalálták, már 60 órája a szigeten volt víz és élelem nélkül,

maximum 12 órája lehetett volna még hátra a teljes kiszáradásig

– már érezte, hogy közel a vég, elmondta az utolsó imáját is. Amikor észrevette a tévéseket, kiabálva úszott a csónakjuk felé, egyből vizet kért tőlük.

Tremine az Animal Planet hajóján, már vízzel a kezében Forrás: Animal Planet

A sztoriban több érdekes elem is van, kezdve azzal, hogy a tévések először máshol akartak forgatni, csak a veszélyes hullámok miatt mentek át oda, ahol Tremine-t megtalálták. Útközben ráadásul azon viccelődtek – a Számkivetett-re utalva –, hogy mindjárt felbukkan Tom Hanks valamelyik sziklán.

Helyette a férfi jelent meg, akit a stáb helyi vezetője ismert is, véletlenül mindketten ugyanabból az észak-ausztráliai városkából, Borroloolából származtak. Nézze meg videón is a mentést: