Kirúgták a TV2-től a TV3 volt időjósát

Vágólapra másolva!
Horváth Szilárd egykor a TV3-on lett ismert, mostanában a TV2 internetes oldalán volt látható szellemes vagy annak vélt időjárás-prognózisokkal.
Vágólapra másolva!

„Segítsetek, ha tudtok! Úgy alakult, hogy nem csinálhatom tovább a TV2-n a Falforgatók című műsort, és a Tények.hu-n az időjóslást. Mivel 4 éves kisfiamnak, Sebinek továbbra is szeretnék kisautókat venni, munkát kéne találnom" – írta ki Facebook-oldalára Horváth Szilárd.

Forrás: tenyek.hu

Az Origónak elmondta, hogy időjósi pályája elején, a TV3-on nagyon nehezen tudták befogadni az emberek. „A legtöbben azt kérdezték, hogy ki ez a barom, és mit keres a képernyőn, másfél év után viszont már az is nézte, aki nem szerette, egyszerűen kíváncsi volt rá, hogy mit találtam ki már megint” – tette hozzá.

A TV2-csoportnál folytatta jó nagy kihagyással: egészen pontosan a cégcsoport önálló hírportálján, a Tények.hu-n. Az első adásban jó pár magyar helységnevet fordított le angolra, Szarvasból Shitiron, Szombathelyből Saturdayplace lett, de gyanítjuk, az elbocsátáshoz a fingós-szellentős időjárás-jelentés kellett, amit pár hete prezentált: erről sok lap úgy írt, mintha a tévében is lement volna, de csak az internetre készült.

Itt olvashat róla többet.