A nap sorozatképe: gyerekkori fotón Bujtor István, Latinovits Zoltán és Frenreisz Károly

Gyerekkori fotón Bujtor István, Latinovits Zoltán és Frenreisz Károly
Vágólapra másolva!
A képet Frenreisz Károly mutatta meg a tévében.
Vágólapra másolva!

Bujtor István, Latinovits Zoltán és Frenreisz Károly látható az alábbi fotón, amely Balatonszemesen készült. "István bátyám az édestestvérem, de amikor az első filmszerepét megkapta, azt mondták neki filmes berkekben, hogy ezzel a névvel, hogy Frenreisz, nem lehet, találjon egy megjegyezhető nevet. Apai nagyanyánk, Bujtor Etelka vezetéknevét vette fel végül" – mesélte a Fem3-ban Frenreisz Károly, akit mostanában A Dalban láthattunk zsűrizni.

Balról Bujtor István, mellette az édesanyjuk, majd Frenreisz Károly, és a majdnem felnőtt fiú Latinovits Zoltán Forrás: FEM3

Hármójuk közül legjelentősebb tévés múltja persze Bujtor Istvánnak van, a legismertebb filmjeit (Pogány madonna, Csak semmi pánik, Az elvarázsolt dollár) rendszeresen ismétlik, de rengeteg tévéfilmben is játszott, írta, rendezte a Zsaruvér is csigavért, 1979-ben emlékezeteset alakított a Sándor Mátyás-sorozatban.

amikor Horváth Ádám tévéelnök volt, és emlékszem, hogy nagyon üdítően hatott a jelenléte a sorozatban. Egy friss szem volt, jó kontroll volt nekünk, színészeknek. Talán az volt a legjobb, hogy annyi év után valaki ránk szólt" – emlékezett rá Kulka János.