Öt városba látogat jövő héten a Morning Show

Morning Show
Vágólapra másolva!
Május 9-től úton a Morning Show. Az országjárás során Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri fürdőszoba csempézésre és tehénfejésre is próbálja rávenni a rajongókat.
Vágólapra másolva!

Május 9-én újra tavaszi országjárásra indul a Morning Show csapata: először Szombathely főterét veszik birtokba, mielőtt Székesfehérvárra, majd Szegedre érkeznének. Üvegstúdiójukkal ezután két új helyszínre gurulnak be, először a békéscsabai Szent István térre látogatnak, majd Kazincbarcikán zárnak.

Hétfő hajnalban útra kél a Morning Show Forrás: Fb / Morning Show

Rákóczi Feri a békéscsabai Morning Show-t külön izgalommal várja. „A közeli Újkígyósról származom, így már be is izzítottam az ismerősöket, hogy elképesztő parádéval bizonyítsuk, egy kisváros rajongótábora is lehet olyan lelkes, mint egy nagyvárosé. Természetesen ahogy a hallgatóink megszokhatták,

visszük a jól megszokott játékainkat, amelyeket most is helyszíni játékosokkal játszunk, és vadonatúj, egészen őrült kihívásokkal is készülünk."