Adam Levine nem felejtette el Király Viktort

Király Viktor
Vágólapra másolva!
Király Viktort Anastacia menedzsmentje kereste meg azzal, hogy énekeljen vele duettet magyarországi koncertjén - az énekes számára hihetetlen, hogy a világsztár felfigyelt rá.
Vágólapra másolva!

Király Viktor általában Los Angelesben tölti mindennapjait, tárgyalásokra és koncertekre jár, tervei szerint egy videoklipet is forgat majd. Nyáron visszatér Budapestre, hogy duettet énekeljen Anastaciával, az énekesnő menedzsmentje kereste meg ezzel a felkéréssel. "Én is nagyon meglepődtem, egyszercsak a magyarországi szervezők felkerestek minket, hogy Anastacia akarna velem egy duettet a nagykoncertjén. Nagyon örültem, és főleg amiatt, mert egy újságban kijelentette, hogy látott a The Voice-ban és ezért hívott meg" - mesélte a Mokkában.

Király Viktort meglepte a felkérés Forrás: Király Viktor / Facebook

Reméli, hogy a próbák során összebarátkoznak majd, bár egyelőre még az is hihetetlen számára, hogy Anastacia látta az amerikai tehetségkutatóban. A The Voice idei mezőnyét meglátogatta az énekes, mint mondja, szinte mindenkit ismert, alig volt olyan, aki ne próbálkozott volna a tavalyi szériában.

Adam Levine, egykori mentora örömmel fogadta.

"Odajött hozzám, megkérdezte, mi újság velem, hogy vagyok. Nem felejtettek el, érdeklődtek, hogy haladnak a dolgaim" - mesélte.

Úgy érzi, volt értelme a The Voice-nak, a műsornak köszönhetően olyan világsztárok közt mozoghat, amiről a műsor előtt csak álmodott.