Keresztes Ildikó: Nehéz időszak ez

Próbán
Vágólapra másolva!
A Nagy Duett párosa az esélyekről mesélt: Keresztes szerint az a lényeg, hogy a profi énekes felhozza partnerét, nem pedig az, hogy ő maga bizonyítson. Schobert Norbert felesége kieséséről és az energiaszintekről értekezett.
Vágólapra másolva!

„Nehéz időszakom van, beindultak a nyári bulik, de megy még a színházi évad, tegnap is nagy sikerünk volt Székesfehérváron. Most hétvégén pedig két dalt kell előadnunk Norbival. Amúgy el szokott kapni a versenyláz: a Sztárban sztár esetében is így volt, de ezt most inkább közös játéknak élem meg" – mondta a Mokkában Keresztes Ildikó, aki elárulta, hogy gyakran téma, az, hogy ki nyeri a végén.

Próbán Forrás: Fb / Keresztes

Schoberttel van párban: „Nagyon sok vitánk van, de ez viszi előre a dolgot. A többhetes közös munka egy megismerési folyamat" – magyarázta. Vasárnap egyik daluk a Van Halentől a Jump lesz, ami egy remek rockdal a nyolcvanas évekből, de partnere nem rajong annyira érte: „Diplomatikus vagyok, tiszteletben tartom mások ízlését. Majd meglátjuk, hogy milyen rocker leszek" – reagált Norbi.

Schobert szerint Pachmannék erős párost alkotnak. „Rajtuk kívül bárkivel fel tudjuk venni a versenyt. Hevesiék óriási erővel indultak el, de most kicsit kipukkadtak... az energiáról beszélek. Én soha semmiben nem voltam tehetséges, de a szorgalom mindent legyűr. Hallásom van, imádom a show-t: azért volt jó a Santa Maria, mert kiraktam a szívem a színpadra" - okoskodott.

Nagy Duett és egy Kismenő Forrás: Facebook / Keresztes Ildikó

„Nagyon rosszul élem meg, hogy Réka kiesett. Volt időnk együtt elmenni ebédelni, és szerettem, amikor otthon készülgetett. Amivel kiestek, az is rettentő erős produkció volt. A zsűrivel nem akarok vitázni, de néha a hülyeséget felpontozták, a jót meg le. Csodálkoztam Réka kiesésén, de legalább többet tud pihenni" – fejtegette.